Darts PL: Littler kilencnyilassal és tornagyőzelemmel vágott vissza Humphriesnak

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 22:56
Luke Littler parádés játékkal nyerte meg a darts PL döntőjét (Fotó: Getty Images)
Luke Littler nyerte a 2024-es darts Premier League-et, mivel a londoni döntőben kilencnyilast dobva 11–7-re legyőzte Luke Humphriest, visszavágva ezzel a vb-döntőért.

Az alapszakaszt megnyerő Luke Littler az elődöntőben is lehengerlően játszott és esélyt sem adott honfitársának, Michael Smithnek. Littler a hátsó pályáról kétszer is nyerve 7–2-re elhúzott, ezt követően ugyan Smith kozmetikázott az eredményen, de a 100.77-es átlaggal dobó Littler 10–5-ös végeredménnyel bejutott a döntőbe. 

A másik elődöntő izgalmasabban indult, 2–2 után azonban Luke Humphries formába lendült és 10–5-re legyőzte a címvédő holland Michael van Gerwent.

A világbajnoki finálé óta Littler és Humphries hétszer mérkőzött meg egymással, ebből négyszer a Premier League-ben. A hétből hatszor nyert Littler, a PL-ben mindegyik mérkőzést behúzta. A mostani döntő magas színvonalú, szoros csatát hozott, 5–5-ig fej fej mellett haladtak a felek. A 11. legben Littler kilencnyilast dobott, amivel sokkolta Humphriest.

A következő legben ráadásul Littler elvette Humphries kezdését, majd egy újabb gyors leget követően már 8–5-re vezetett. Humphries pedig hiába szállt ki 134-ről is, innen már nem volt visszaút. Littler 11–7-re behúzta a döntőt, és 17 évesen, rögtön az első idényében megnyerte a PL-t, ezzel egyszersmind visszavágott Humphriesnak a vb-döntőért.

DARTS
PREMIER LEAGUE
17. állomás, London
Elődöntő
Luke Littler (angol, 100.77)–Michael Smith (angol, 95.63) 10–5
Luke Humphries (angol, 101.71)–Michael van Gerwen (holland, 97.18) 10–5

Döntő
Luke Littler (angol, 105.60)–Luke Humphries (angol, 102.47) 11–7

 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Ő lesz minden idők legjobb dartsjátékosa? Porté Luke Littlerről

Képes Sport
2026.01.12. 13:00

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23
Ezek is érdekelhetik