Bor Barna lesz a cselgáncsozók szövetségi kapitánya

2024.11.08. 09:28
null
Bor Barna lesz a cselgáncsozók szövetségi kapitánya (Fotó: judoinfo.hu)
Januártól Bor Barna lesz a cselgáncsválogatott új szövetségi kapitánya.

A judoinfo.hu beszámolója szerint a Magyar Judoszövetség szeptemberben pályázatot írt ki az új – a férfi és a női keretért egyaránt felelős – szövetségi kapitányi posztra, mivel az év végén lejár a magyar dzsúdóválogatott két vezetőjének, Ungvári Miklósnak (férfi) és Braun Ákosnak (női) a szerződése. A beérkezett pályázatok közül Bor Barnáé mellett állt ki a versenysportbizottság, és a döntésre áldását adta a szövetség elnöksége is.

„A legközelebbi és legfontosabb cél a jövő évi hazai rendezésű világbajnokság, amelyen a párizsi olimpikonjaink többsége is indul majd, lesz, aki ezen az eseményen búcsúzik, a fiatalok számára pedig egyértelműen nagy lehetőség, nagy motivációt jelent egy ilyen rangos tornán részt venni” – nyilatkozott a judoinfo.hu-nak Bor Barna, aki már decemberben bekapcsolódik a munkába.

A paksiak világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros olimpikon versenyzője a visszavonulása óta edzősködik, az Atomerőmű SE utánpótlása mellett 2023 végén kapott felkérést, hogy szövetségi edzőként irányítsa az U23-as válogatottat, emellett szőnyegedzőként segítse a felnőttválogatott munkáját is. A leendő kapitány hozzátette, a napokban még az U23-as válogatott szereplésén van a fókusz, mert jövő pénteken kezdődik a korosztály lengyelországi Európa-bajnoksága, de ezt követően már az új feladataira is figyelnie kell.

„Szeretnék olyan kapitány lenni, aki a klubedzőkkel közös útra tudja terelni a szakmai elképzeléseket, összefogni a munkát. Az évek során megtanultam, hogy ez sokszor nem könnyű feladat, ezért igyekszem majd nagy hangsúlyt fektetni a klubedzőkkel való jó kommunikációra. Hiszek benne, hogy ha egyesítjük az erőinket, sokkal messzebbre juthatunk, mint ha külön utakon járunk” – mondta Bor Barna. A válogatott mellett dolgozó technikai igazgató, a japán Murakami Kijosi is távozik posztjáról.

 

Legfrissebb hírek

Pupp sikerét hozta a szkopjei cselgáncs Ek-verseny

Egyéb egyéni
2026.09.20. 19:11

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Bor Barna: A Grand Slam-eredmények alakíthatnak a vébékeretünkön

Egyéb egyéni
2026.09.15. 09:52

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31

Elmaradt a bravúr a hazai cselgáncs GS második napján

Egyéb egyéni
2026.09.12. 18:46

Cselgáncs: biztató kezdet a hazai world tour viadalon

Egyéb egyéni
2026.09.11. 20:04

Cselgáncs: Vég Luca és Andrási Márton a bronzéremért küzdhet a hazai Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.09.11. 15:18

Cselgáncs: legjobbjaink lábadoznak, bizonyíthat a második vonal

Egyéb egyéni
2026.09.11. 11:12