Triatlon-vb: hatodik helyen zárt Mocsári Bence a paratriatlonosok versenyében

Vágólapra másolva!
2024.10.18. 13:05
Mocsári Bence (Fotó: Facebook, archív)
A hatodik helyen végzett Mocsári Bence a PTS5-ös kategória pénteki versenyén a paratriatlonosok spanyolországi Torremolinosban zajló világbajnokságán.

A viadal eredményközlő oldala szerint az idén Európa-bajnok és Párizsban paralimpiai ötödik sportoló 1:02:32 óra alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 19 kilométer kerékpározásból és zárásként 5 kilométer futásból álló távot.

A világbajnokság csütörtöki nyitó napján két magyar érem született: az U23-as nőknél Horváth Karolina Helga győzött, az U23-as férfiak között pedig Kiss Gergely harmadik lett.

A vb-n 18 fős küldöttség képviseli a magyar színeket. Péntek délután a juniorok (Szalai Fanni, Szobácsi Laura, Pusztai Dóra, Baier Zsófia, Kropkó Márton, Tungel-Nagy Zalán, Székely Konrád) viadalait rendezik, majd vasárnap délelőtt U23-ban és juniorban a vegyes váltók küzdelmeire kerül sor, 17 órától pedig az elit vb-sorozat férfi döntője következik az Európa-bajnok Lehmann Csongorral, valamint Dévay Márkkal a mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Magyar arany- és ezüstérem a tatai paratriatlon világkupán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 15:40

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22
Ezek is érdekelhetik