Asztalitenisz: Varga kiesett, Majorosra és Pótára nehéz rajt vár

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 17:42
A fiatal Varga Botondnak a selejtező második fordulója már túl erősnek bizonyult (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat varasdi állomásán, a selejtező második fordulójában Varga Botond három játszmában kikapott esélyesebb francia ellenfelétől. A csütörtökön kezdődő főtáblás küzdelmekben Majoros Bence és Póta Georgina is bemutatkozik.

 

A győri országos bajnokságon Lei Balázzsal az oldalán párosban bronzérmet szerző 16 éves Varga Botond (világranglista-897.) a WTT-sorozat horvátországi állomásán állt asztalhoz. A feeder besorolású varasdi tornán a fiatal magyar reménység a selejtező keddi első fordulóját még különösebb gond nélkül vette a mongol Mjandel Temuulennel szemben, a második kör azonban már nagyobb kihívás elé állította, olyannyira, hogy nem is sikerült kiharcolnia a továbbjutást: az ellenfél ezúttal a jóval előrébb rangsorolt francia Bastien Rembert (195.) volt, s a papírformának megfelelően Varga három játszmában vereséget szenvedett.

A főtáblán ennek ellenére lesz magyar, ugyanis Majoros Bence (207.) és Póta Georgina (75.) kiemeltként selejtező nélkül került a legjobbak közé, ami mindkettejüknek jó alkalom a világranglista-pontok gyűjtésére. A sorsolás alapján az elmúlt hónapokban gerincsérv miatt csak korlátozottan edző és versenyző 26 éves Majorosnak a 32 közé jutásért Daniel Habesohnnal (53.) kell megküzdenie. Az osztrákok rendkívül rutinos, 37 esztendős játékosa elsősorban a párosban elért sikereiről ismert – 2012-ben és 2018-ban Európa-bajnoki címet szerzett ebben a számban –, de 2015-ből csapatban is van Eb-aranya, szóval Majorostól mindenképpen jó teljesítményre lesz szükség. Ugyanez Pótára is igaz, már csak azért is, mert a 19 esztendős japán Odo Szacukit jelenleg nem jegyzik a világranglistán, de csak azért, mert mintegy tizenöt hónapja nem indult nemzetközi versenyen. Azt megelőzően viszont már 15 évesen bőven top 100-as játékosnak számított (a legjobb helyezése az 54. volt 2018 augusztusában), azaz kétszeres Európa-bajnokunkra egészen biztosan nehéz mérkőzés vár.

WTT-SOROZAT, FEEDER, VARASD
Férfiak. Egyes. Selejtező. 2. forduló
Rembert (francia)–Varga B. 3:0 (9, 9, 4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik