Rg Eb: negyven ország 340 versenyzője nevezett a budapesti versenyre

Vágólapra másolva!
2024.02.23. 14:31
40 ország 340 versenyzője nevezett a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra (Fotó: European Gymnastics/Fb)
Negyven ország 340 versenyzője nevezett a május 22. és 26. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra.

Az európai szövetség honlapjának pénteki híradása szerint 218 felnőtt és 122 junior versenyző szerepel majd a magyar fővárosban. A felnőtteknél az egyéni mellett az együttes kéziszercsapatok is versenyeznek, a fiatalabbak ezúttal csak egyéniben indulhatnak.

A magyar szövetség egyéniben három felnőtt és négy junior tornászt, valamint egy-egy tartalékot, a csapatversenyre pedig hat főt nevezett.

A kontinensviadal sorsolását jövő csütörtökön tartják.

 

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
18 órája

Rg Eb: hatodik és nyolcadik hely a magyar együttes kéziszercsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:16

Ritmikus gimnasztika Eb: Sztilijana Nikolova triplázott a szerenkénti döntőkben

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:42

Ritmikus gimnasztika: fantasztikus bravúr, Eb-bronzérmes összetettben a magyar együttes kéziszercsapat!

Egyéb csapat
2025.06.07. 21:11

Ritmikus gimnasztika Eb: Pigniczki Fanni huszadik lett egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.06.07. 16:23

Pigniczki Fanni döntős egyéni összetettben a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 20:41

Nincs magyar döntős labdával és karikával a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:22

Ritmikus gimnasztika Eb: 5. a junior kéziszercsapat

Utánpótlássport
2025.06.04. 21:06
Ezek is érdekelhetik