Asztalitenisz: Nincsenek csodák, sorozatban ötödször lesz Kína–Japán női csapatdöntő a vb-n

SZŰCS MIKLÓS (Puszan)SZŰCS MIKLÓS (Puszan)
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 14:19
A japánok úgy jutottak el a döntőig, hogy csapatuk szupertehetsége, a 15 éves Harimoto Miva veretlen maradt (Fotó: WTT)
Eldőlt, hogy a nőknél, mint 2014 óta mindig, most is Kína–Japán világbajnoki döntőt rendeznek, a férfiaknál pedig már csak a franciák akadályozhatják meg, hogy az ázsiai finálét, itt Kína–Dél-Korea és Franciaország–Tajvan elődöntőre kerül sor.

A puszani csapat-világbajnokság nyolcadik napján már csak négy mérkőzésre került sor, ám ezek fontos kérdésekre adtak választ. Olyannyira, hogy nőknél kialakult a döntő párosítása, sorozatban ötödször Kína és Japán küzd meg az aranyéremért – már ha egyáltalán lesz küzdelem. Az elmúlt négy kiírásban ugyanis a japánok jobbára csak statisztáltak Kína sikeréhez, háromszor 3:0, egyszer pedig 3:1 lett a végeredmény. Kína az India elleni nehézkes 3:2-es sikerrel indította ezt a világbajnokságot, ám azóta olyan magabiztosan menetel, ami alapján nehéz elképzelni, hogy gondban lehet. A tények kedvéért azért rögzítsük, a tét Kína 23., vagy Japán 9. vb-aranya ebben a számban. A japánokkal kapcsolatban azért akad némi érdekesség: nemrégiben feltűnt egy szupertehetség, férfiaknál ugyancsak csodatiniként induló, s azóta is a világ legjobbjai között számontartott Harimoto Tomokazu húga, Harimoto Miva, aki mindössze 15 éves, de már a 16. a világranglistán. A távol-keletiek pedig fiatal kor ide vagy oda, nem turistáskodni hozták Puszanba, eddig négyszer állt asztalhoz, háromszor 3:0-ra nyert, csak a Hongkong elleni elődöntőben volt szorosabb meccse a világranglista-65. Tu Hoj-kem ellen – „csak” 3:2-re győzött.

A férfiaknál Kína és Franciaország már csütörtökön bemasírozott az elődöntőbe, pénteken pedig az is kiderült, kik lesznek az ellenfeleik. Nos, a legutóbbi két vb-n ezüstérmet szerző németek igencsak alulteljesítettek, ugyanis 3:0-ra kikaptak Tajvantól, s mivel a női csapatuk is a negyeddöntőben búcsúzott, érem nélkül maradtak Puszanban. A tajvaniak egyébként Franciaországgal mérkőznek meg az elődöntőben, míg a másik ágon Kínához a házgazda Dél-Korea csatlakozott. Utóbbi kifejezetten érdekes párosítás, bár a hölgyekhez hasonlóan itt is egyértelműen a kínaiak a favoritok.

56. ASZTALITENISZ CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, PUSZAN
Férfiak
Negyeddöntő
Dél-Korea–Dánia 3:1, Tajvan–Németország 3:0
Nők
Elődöntő
Kína–Franciaország 3:0, Japán–Hongkong 3:0

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik