Kiegyezés – Deák Zsigmond jegyzete

„Deák, Andrássy és jómagam” – jelezte állítólag I. Ferenc József, hogy kizárólag három ember hosszas tárgyalásai vezettek a kiegyezéshez, az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttéhez 1867 februárjában. Az eseményt mindenesetre kortárs ellenzői inkább árulásnak minősítették, aztán történelmi távlatból kiderült, hogy valóban építő jellegű kompromisszum volt, egy prosperáló korszak kezdete, Deák Ferenc pedig hazaáruló helyett a haza bölcse. Bár a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) hétfői közgyűlésén nem az ország, „csak” a sportág sorsa került terítékre, annyiban itt is kiegyezésről beszélhetünk, hogy némi torzsalkodás után három legendánk, Vörös Zsuzsanna, Balogh Gábor és Mizsér Attila egymás tenyerébe csapott. Ők összesen 2-2 olimpiai arany- és ezüstérmet, 19 világ- és 17 Európa-bajnoki címet szereztek maguknak és a magyar öttusának, az egész magyar sportnak, megkerülhetetlenek tehát a berkeken belül. Ha összevesznek, majd kibékülnek a közösség érdekében, az enyhén szólva is fontos esemény, amely az említett berkeken kívül is visszhangot vet.

Egészen pontosan, ha jól érzékeltük, Balogh volt a „bölcs”, aki moderálta a korábbi általános alelnök és a korábbi főtitkár közötti kiegyezést azzal, hogy a Simicskó István lemondása után esedékes tisztújításon egymás ellen indulni készülő Vörös és Mizsér helyett (ahogy azt elsőként a Nemzeti Sport megírta) kompromisszumos elnökjelöltként előlépett. Erre utaltak megválasztását követő székfoglaló szavai is: „Nem tehetjük meg, hogy ne egységesen lépjünk fel a magyar öttusa érdekében! (...) Meg kell találnunk azt a kölcsönös tiszteletet egymás iránt, amely régen jellemzett minket. A vitákat házon belül kell megoldanunk.” Eme bizonyos kiegyezés alapján Balogh Gábor lett tehát a MÖSZ első embere, Vörös Zsuzsanna alelnökként, Mizsér Attila ügyvezető igazgatóként folytathatja majd. S mivel a szűk vezetőségbe még bekerült az egykori nagyok közül Fábián László, Sárfalvi Péter vagy éppen Madaras Ádám, mondhatjuk, a legmagasabb szinten összezárt és összefogott a sportág.

Erre már csak azért is hatalmas szükség van, mert megint történelmi időket élünk, épp „kivezetik” a lovaglást az öttusából (2024-ben búcsúzik) az olimpiai programban maradás érdekében, s ha nem leszünk észnél, lemaradunk. Mondjuk a mieink a sportág több mint 110 éves történetében minden egyes változtatásra, átalakításra tudtak reagálni, megőrizve helyüket az elitben, bármilyen lebonyolítási szisztéma jött. Mi más lehetne most is a nagy közös cél? Szerintem jó üzenet, hogy az újra egységes magyar öttusa krémjének vezetésével.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!