Asztalitenisz: Ecseki Nándor párosban sem jutott túl a düsseldorfi selejtezőn

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.11.28. 15:02
null
Ecseki Nándor már csak vegyes párosban van versenyben Düsseldorfban, a Madarász Dórával alkotott kettősét a második helyen emelték ki (Fotó: WTT)
A düsseldorfi WTT-verseny férfi páros selejtezőjében az Ecseki Nándor, Maciej Kolodziejczyk magyar, osztrák alkalmi kooperáció négy játszmában kikapott a japán Josimura Kazuhiro, Csuboj Juma kettőstől.

 

Nem a mieink szája íze szerint alakult a düsseldorfi WTT-verseny selejtezője, hiszen azok után, hogy még hétfőn egyesben András Csaba és Ecseki Nándoris kiesett a feeder besorolású torna kvalifikációjában, Ecseki kedden párosban is búcsúzott. Igaz, nagy reményeket nem is lehetett fűzni az Ecseki Nándor, Maciej Kolodziejczyk kettős szerepléséhez, elvégre alkalmi párosról van szó, a 27 éves magyar és a 22 esztendős osztrák játékos esetében összeszokottságról nehéz lenne beszélni. Ehhez képest a japán Josimura Kazuhiro, Csuboj Juma duó elleni mérkőzés egész szorosan alakult, 1:1 után a harmadik szettet csak nagy csatában vitték el az ázsiaiak, s mint kiderült, ez döntőnek bizonyult, a negyedik etapban Ecsekiéknek már nem volt esélyük arra, hogy visszakapaszkodjanak.

Ezzel eldőlt, hogy a düsseldorfi torna selejtezőjéből egyetlen magyar sem jutott tovább, így a szerdán rajtoló főtáblás küzdelmeknél már csak azokra kell figyelnünk, akik alapból a kiemeltek közé kerültek. Egyesben Madarász Dóra (világranglista-85.) első fordulós ellenfele a horvát Ivana Malobabic (86.) lesz, siker esetén pedig a kínai Si Hszün-jao (44.) következik. A vegyes párosoknál az olimpiai kvalifikációért versenyben lévő Ecseki, Madarász egységet a második helyen emelték ki. A nyolcaddöntőben az ukrán Anton Limonov, Szolomija Bratejko kettőssel kell megküzdeniitt az esélyek inkább a mieink mellett szólnak, s ha sikerül továbbjutni, nehéz feladat, a kínai Cao Vej, Vu Jang-csen kooperáció vár Ecsekiékre.

WTT-SOROZAT, FEEDER, DÜSSELDORF
Férfiak. Páros. Selejtező
Josimura, Csuboj (japán)–Ecseki Nándor, Kolodziejczyk (magyar, lengyel) 3:1 (7, –8, 11, 6)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik