Torna-vb: Simone Biles újabb két aranyérmet szerzett!

K. E.K. E.
2023.10.08. 18:37
null
Elképesztő: Simone Biles 23-szoros világbajnok… (Fotó: Getty Images)
Huszonháromszoros világbajnokként távozik Antwerpenből Simone Biles, aki a vasárnap véget érő torna-vb-re két év kihagyás után és 19 vb-arannyal a tarsolyában érkezett.

 

És hiába tudtuk, mekkora klasszis ő, a tokiói olimpiáról történő hirtelen távozása nem hagyott kétséget afelől, komoly, leginkább mentális és pszichés válságba került Rio négyszeres bajnoka.
De már a selejtezőben jelezte, nem kell őt félteni, például azért sem, mert megugrotta a Jurcsenko dupla szaltót bicska mozdulattal, vagyis a női mezőny legerősebb ugrását – mindezek után a legnagyobb természetességgel vettük tudomásul, hogy Biles megnyerte az egyéni összetett viadalt (azok után, hogy az Egyesült Államok válogatottja szerezte meg az aranyat a csapatversenyben).

Aztán porszem csúszott a gépezetbe szombaton, a szerenkénti finálék első napján, hiszen Biles elrontotta a „szuperugrás” leérkezését, így „csak” második lett, majd felemás korláton az ötödik.
De Biles azért Biles, hogy ne hagyjon kétséget senkiben a tekintetben, hogy tényleg világklasszis.
Vasárnap ismét pódiumra lépett, s ezúttal is érdekelt volt mindkét fináléban – és meg is nyerte mindkettőt.

A gerendát egy gyönyörű gyakorlattal, a talajt pedig úgy, hogy volt egy nagy kilépése a szőnyegről, ám annyira anyagerős volt a produkciója, hogy még így is képes volt maga mögött tartania a brazil Rebeca Andradét.

Simone Biles így négy arannyal és egy ezüsttel zárta az antwerpeni világbajnokságot, vagyis neki (is) köszönhetően végzett az Egyesült Államok az éremtáblázat élén (4 arany, 3 ezüst, 4 bronz) – Japán (3, 1, 1) és Kína (2, 3, 2) előtt.

VILÁGBAJNOKSÁG, ANTWERPEN
Szerenkénti döntők. Férfiak. Ugrás.
Világbajnok: Jake Jarman (Nagy-Britannia) 15.050, 2. Khoi Young (Egyesült Államok) 14.849, 3. Naza Csepurnyi (Ukrajna) 14.766. Korlát. Vb: Lukas Dauser (Németország) 15.400, 2. Si Cung (Kína) 15.066, 3. Kaito Szugimoto (Japán) 15.000. Nyújtó. Vb: Hasimoto Daiki (Japán) 15.233, 2. Tin Srbic (Horvátország) 14.700, 3. Szu Vej-tö (Kína) 15.233
Nők. Gerenda. Vb: Simone Biles (Egyesült Államok) 14.800, 2. Csou Ja-csin (Kína) 14.700, 3. Rebeca Andrade (Brazília) 14.300. Talaj. Vb: Simone Biles 14.633, 2. Rebeca Andrade 14.500, 3. Flavia Saraiva (Brazília) 13.966

Legfrissebb hírek

Anyaként újra a világ élvonalában – Alice Kinsella brit tornatörténelmet írt

Torna
2026.10.30. 14:47

Torna-vb: Kajlia Nemur pontegyenlőséggel lett aranyérmes gerendán

Torna
2026.10.25. 18:35

Torna-vb: Kajlia Nemur megvédte címét felemáskorláton

Torna
2026.10.24. 18:21

Torna-vb: Mészáros Krisztofer után Mayer Gréta is húszon kívül Rotterdamban

Torna
2026.10.23. 22:26

Kertész Alice: Ha kint maradok, éhen halnak a szüleim

Képes Sport
2026.10.23. 11:35

Torna-vb: Mészáros 21. lett, Hasimoto sorozatban negyedszer nyert egyéni összetettben

Torna
2026.10.22. 22:50

Torna-vb: húsz év után győzött ismét Kína a női csapatversenyben

Torna
2026.10.21. 22:17

Torna-vb: a címvédő japánok nyerték a férfi csapatversenyt

Torna
2026.10.21. 08:59