Nemzeti Vágta: Tóth Tamara volt a leggyorsabb az előfutamokban

L. U. M.L. U. M.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 20:19
null
Az Abonyi Vágta győztese, a kecskeméti Tóth Tamara és Galaxy „vágtázta” a leggyorsabb időt szombaton (Fotó: Nemzeti Vágta/Váraljai János)
Címkék
Sorozatban tizenhatodik alkalommal kerül sor a Nemzeti Vágtára, amelyet a korábbi tizenöt kiírástól eltérően nem a Hősök terén, hanem Szilvásváradon rendeznek. A kétnapos programsorozat végén, vasárnap délután tartják a vágta döntőjét.

 

Nyeregbe magyar! Ezzel a mottóval hozták létre a verseny alapító atyái másfél évtizeddel ezelőtt Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatát, a Nemzeti Vágtát, amelyre egészen az idei esztendőig minden alkalommal a budapesti Hősök terén került sor, ezúttal viszont a szervezők – vélhetően biztonsági és állatvédelmi szempontokból – áthelyezték a Heves vármegyei Szilvásváradra.
Óriási érdeklődésnek örvend a megméretés, a szervezők a viadal hivatalos közösségimédia-felületein bejelentették, hogy minden jegy elkelt a vasárnapi programra.

A vágta betétfutamaként megrendezik a jótékonysági sztárfutamot, amelyben Bács Péter és Krajnik-Balogh Gábor színművész mellett Széchenyi Krisztián színművész is rajtvonalhoz áll. A futamgyőztes a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthonnak ajánlja fel nyereményét.

A verseny címvédője, a mindössze 2300 állandó lakossal rendelkező Tolna vármegyei Őcsény nem kvalifikálta magát a középdöntőbe, miután harmadikként zárt szombat délutáni négyfős előfutamában, ahonnan a futamgyőztesek mellett csupán a legjobb időt teljesítő ló és lovas jutott tovább. Az előfutamok során a kecskeméti Tóth Tamara teljesítette a leggyorsabban a mintegy 1100 méteres vágtatávot.

A 16. Nemzeti Vágta középdöntőjét – a legjobb 16 részvételével – vasárnap délelőtt rendezik, míg a négy lovast felvonultató döntőt vasárnap 16 óra 50 perckor tartják Közép-Európa egyik legmodernebb lovas létesítményében, a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. Újdonság, hogy idén kizárólag magyar tenyésztésű lovakkal lehet részt venni a vágtán. A verseny összdíjazása több mint 14 millió forint, a döntő győztese ötmillió forinttal lesz gazdagabb, mindemellett átveheti a Nemzeti Vágta vándordíját is, amely egy 1848-as huszárszablya.

A kétnapos hagyományőrző futamsorozat a jubileumi 40. kettesfogathajtó-világbajnokság főpróbájaként is funkcionál, amelynek szintén a méltán népszerű bükki üdülőfalu ad otthont jövő szeptemberben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik