Birkózás: taroltak a KIMBA sportolói, nagy lendülettel kezdik a szeptembert – videó

Vágólapra másolva!
2023.09.04. 20:04
null
Balról jobbra: Fábián László, Schmidt Ádám és Németh Szilárd a KIMBA tanévnyitóján (Fotó: Török Attila)
Hétfő délután megtartotta harmadik teljes tanévének megnyitóját a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA). Az ünnepélyes eseményen díjazták a világversenyeken érmes növendékeket. Az NSO Tv stábja a helyszínen forgatott.

A programot sportági legendák, edzők, sportolók és szülők mellett megtisztelte jelenlétével Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, a KIMBA alapítója, Hegedüs Csaba, a KIMBA olimpiai bajnok szakmai főtanácsadója, Bacsa Péter, az MBSZ alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója, Lőrincz Tamás, a KIMBA olimpiai bajnok szakmai igazgatója, valamint Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója.

Schmidt Ádám kedves szavakkal köszöntötte az akadémistákat: „A KIMBA-ban minden adott ahhoz, hogy a tehetséges fiatalok kihozzák magukból a maximumot. A sportág hazai legjobbjai irányítják a szakmai munkát, akik pontosan tudják, mi kell a sikerhez. Itt minden azért van, hogy fejlődhessetek, hogy egyszer ti is úgy álljatok a dobogón, mint Lőrincz Tamás Tokióban.”

Fábián László úgy fogalmazott: „Nagyon fontos, hogy átérezzétek, milyen ide tartozni, a birkózó- és a magyar sportcsaládhoz. Tudnotok kell, hogy a legjobb helyen vagytok. Tartsátok szem előtt a pozitív példákat, amelyekkel nap mint nap találkoztok!”

Lőrincz Tamás a nyári világversenyek értékelése mellett a jövőre is tekintett: „Tizenhét érmet nyertünk a nyári utánpótlás-világ- és Európa-bajnokságon, ami fantasztikus. Ezúton is gratulálok az érmeseknek, és annak az ötvennyolc sportolónknak is, aki a magyar színeket képviselte a világversenyeken. Szép sikereket értünk el, és fájó vereségeket is szenvedtünk, de a lényeg a folyamatos fejlődés, ezekből mind tanulhatunk!”

Németh Szilárd leszögezte, elégedett azzal, amit a KIMBA elért az alapítása óta: „A legfőbb célunk a közösségépítés. Olyan fiatalokat nevelünk, akik képesek kiállni a céljaikért, Magyarországért, a magyar érdekekért és a teljes birkózócsaládért. Fontos az is, hogy sportolóink ne csak a szőnyegen, hanem az életben is megállják a helyüket, kiváló magyar állampolgárrá és kiváló magyar birkózóvá váljanak. Úgy látom, és az eredmények is ezt mutatják, hogy jó és sikeres úton járunk.”

A teljesség igényével mutatjuk a KIMBA-díjazottak eredményeit az elmúlt egy évből:

FELNŐTT-VILÁGBAJNOKSÁG, Belgrád
Kötöttfogás
87 kg:
3. Losonczi Dávid

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, Pontevedra
Kötöttfogás
97 kg:
1. Szőke Alex

U23-AS EURÓPA-BAJNOSKÁG, Bukarest (1-1 arany-, ezüst- és bronzérem)
Kötöttfogás
87 kg:
1. Losonczi Dávid
97 kg: 2. Szőke Alex
Női birkózás
72 kg:
3. Szabados Noémi

U20-as világbajnokság, Ammán(1 arany, 2 bronzérem)
Női birkózás
57 kg:
3. Terék Gerda
65 kg:1. Elekes Enikő
76 kg:3. Nyikos Veronika

U20-as Európa-bajnokság, Santiago de Compostela(2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem)
Szabadfogás
61 kg:
3. Mizsei Zoltán
Női birkózás
55 kg:
3. Szenttamási Róza
57 kg:2. Terék Gerda
65 kg:1. Elekes Enikő
72 kg:3. Osváth-Nagy Noémi
76 kg:1. Nyikos Veronika

U17-es Európa-bajnokság, Tirana(1-1 arany- és ezüst-, 2 bronzérem)
Kötöttfogás

48 kg:3. Zsitovoz Petro
51 kg:2. Tótok Péter
Női birkózás
57 kg:
1. Ritter Sophie
73 kg:3. Müller Petra

U15-ös Európa-bajnokság, Kaposvár(2 arany-, 1-1 ezüst- és bronzérem)
Kötöttfogás
41 kg:
3. Kovács Keve
Női birkózás
33 kg:
2. Szentpál Vivien
46 kg:1. Zsitovoz Mária
58 kg:1. Ritter Sophie

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik