Triatlon: pécsi és budapesti győzelem a váltó ob-n

2023.08.06. 11:50
Címkék
A férfiaknál a házigazda és címvédő Pécs, a nőknél pedig a budapesti Tempo-Aqua csapata nyerte vasárnap a triatlonváltók Pécsen rendezett országos bajnokságát.
Az elitmezőnyben fejenként 400 méter úszás, 8 kilométer kerékpározás, majd zárásként 2 kilométer futás várt a résztvevőkre.Az időjárás az elmúlt napok heves esőzései és viharai után vasárnap délelőtt nem befolyásolta a versenyt, az indulók ideálisnak mondható körülmények között, enyhe szél mellett tudták teljesíteni a viadalt.A pécsiek Péter Benedek, Mocsári Bence, Kovács Márton összeállításban 1:18:18 óra alatt teljesítették a távot, és majdnem egy perccel voltak gyorsabbak a tavaly szintén második és ezúttal is ezüstérmet nyerő debreceni együttesnél. Harmadikként a kistarcsai csapat végzett, az ő hátrányuk már közel négy perc volt a győztes pécsiekhez képest.A nőknél a tavaly bronzérmes Tempo-Aqua ÚTSE Baier Zsófia, Urbán Emma, Szobácsi Laura összeállításban diadalmaskodott 1:28:27 órás idővel, Baier és Szobácsi egy évvel ezelőtt is tagja volt az együttesnek. A másodikként záró - tavaly is ezüstérmes - tiszaújvárosiak 38 másodperccel maradtak el a győztes triótól és majdnem egy perccel előzték meg a Trion TSE csapatát.TRIATLON, VÁLTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
FÉRFIAK
FÉRFIAK

1. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (Péter Benedek, Mocsári Bence, Kovács Márton) 1:18:18 óra
2. Debreceni Sportcentrum (Daróczi Tamás, Györgyfi Szabolcs, Daróczi Péter) 1:19:07
3. Kistarcsai VRCE (Józsa Botond, Lukács Péter, Gább Dávid) 1:22:14
NŐK
1. Tempo-Aqua ÚTSE (Baier Zsófia, Urbán Emma, Szobácsi Laura) 1:28:27 óra
2. Tiszaújvárosi TK (Filep Zóra, Lehmann Sára, Bartók Hanna) 1:29:05
3. Trion Triatlon SE (Bukovszki Tünde, Lédeczi Lotti, Németh Netti) 1:29:53 óra
Legfrissebb hírek

Szalai Fanni és Lehmann Csongor nyerte meg a tiszaújvárosi világkupát

Egyéb egyéni
16 órája

Triatlon: magyar dupla dupla a tiszaújvárosi junior Európa-kupán!

Egyéb egyéni
21 órája

Triatlon-vk: szép magyar teljesítmények már az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.06.27. 19:57

A magyar triatlon ünnepi hétvégéje

Képes Sport
2026.06.27. 06:24

Lehmann Csongor ismét a győzelmet veszi célba Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.06.26. 21:27

Triatlon-vb-sorozat: tizenötödik lett a magyar vegyes váltó

Egyéb egyéni
2026.06.21. 19:18

Triatlon elit sprint ob: Trungel-Nagy Zalán és Nádas Nóra Romina sikere Ajkán

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:33

Triatlon-vb-sorozat: Peszleg Dominika 30. lett Quiberonban

Egyéb egyéni
2026.06.20. 15:34
Ezek is érdekelhetik