Tombor Csaba nehéz idényre számít; Cservenyák Tibor 75 éves

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 22:59
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

A Tatabánya férfi kézilabdacsapata a bajnoki harmadik hely megtartása mellett minél tovább szeretne jutni az Európa-ligában, de készül arra is, hogy itthon mindenki el akarja majd kapni. A nyáron nyolc játékos érkezett, Tombor Csaba, a gárda edzője szerint a lehetőségekhez képest a legjobban igazoltak. A szakvezető továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a csapat védekezése feszes maradjon, viszont arra számít, hogy nehezebb lesz az új évad, mint az előző. Az Európa-liga csoportköre az ősszel plusz hat meccset jelent, s megszerezni a bajnoki harmadik helyet könnyebb volt, mint megtartani.

Nem lett próféta a saját hazájában. Hiába indult Szolnokról Cservenyák Tibor, a város mintha nem is ismerné. Nem lett díszpolgár, sőt a Dózsa 100 éves évfordulóján rendezett kiállításon sem szerepelt a falakon. Ezzel együtt mindmáig szereti Szolnokot, ott ugrott először vízbe tízévesen, s a kapuba hátrált, mert nem volt kenyere a verekedés. Onnan lett válogatott, olimpiáról (1972: ezüst, 1976: arany), világ- (1973: arany, 1975, 1982: ezüst) és Európa-bajnokságról (1974: arany, 1970, 1983: ezüst, 1981: bronz) is hozott haza érmet. Manapság ingázik Svájc, valamint Budapest és Kenese között a ma 75 éves legendás pólós.

Osváth Péter nem csupán egy korábbi navigátort, hanem egy jó barátot veszített el a Veszprém rali vasárnapi első szakaszán, amelyen versenybalesetben elhunyt az 50-es rajtszámú Lada pilótája, Nemes Csaba. Ők ketten óvodába és iskolába is együtt jártak, majd együtt tették meg az első lépéseiket az autósportban. A H-csoportban együtt nyertek magyar bajnokságot, és ezt még kétszer megismételték a kétezres évek elején. Osváth szerint a tragédia után neki is el kell gondolkodnia a hogyan továbbon.

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
18 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik