Lovassport: Kaizinger Balázs harmadik lett Maarsbergenben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.07.03. 10:56
Az olimpiai részvételre hajtó Kaizinger Balázs összetettben harmadik lett a hollandiai Maarsbergenben rendezett lovastusaversenyen.

A hazai szövetség hétfői tájékoztatása szerint a 44 éves magyar versenyző díjlovaglásban egyéni rekordot ért el, majd díjugratásban hibátlan pályát ment, a terepversenyt (cross) pedig kis időtúllépéssel, de szintén hibátlan lovaglással teljesítette.

Kaizinger Balázs így várhatóan a C-csoport néhány nap múlva megjelenő ranglistájának élére kerül, ahonnan az első két lovas minősülhet a jövő évi olimpiára. Többek között cseh, litván és szlovák ellenfelekkel kell megküzdenie a párizsi részvételért, a kvótaszerzési időszak december 31-én zárul.

„A hollandiai viadal specialitása a crosspálya volt, amelynek a 70 százaléka erdős terepen, változatos domborzati viszonyok között vezetett” – mondta Kaizinger, aki azt is kiemelte, hogy ez a négycsillagos verseny egy Európa-bajnoki szintű viadalnak felelt meg.

„A díjlovaglás és a díjugratás mellett a terepversennyel is elégedett vagyok, Clover jó erőben ment a pályán. Három hét múlva Németországban a másik lovammal, Herr Cooles Classico-val is megpróbálok jól szerepelni. Cloverrel pedig egy hónap múlva Lengyelországban szeretnék rajthoz állni egy újabb négycsillagos versenyen” – tette hozzá a magyar lovas.

Ugyanezen a versenyen Doerfer Noémi a kilencedik helyen végzett Serengethi nevű lovával.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Lovas-világjátékok: nyolcadik a magyar négyesfogathajtó-csapat

Egyéb egyéni
2026.08.23. 20:47

Lovas Világjátékok: Simicska 52., Szuhai 67. vadászugratásban

Egyéb egyéni
2026.08.19. 18:15

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16