EJ, teqball: aranyérmes a Janicsek, Vasas női páros

Vágólapra másolva!
2023.07.01. 17:09
null
Aranyéremért játszik Vasas Lea (szemben) és Janicsek Zsanett (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A negyeddöntőben és az elődöntőben is simán nyert, így fináléba jutott Janicsek Zsanett és Vasas Lea a krakkói Európai Játékok női teqballpárosainak versenyében. A döntőben 2:1-re legyőzték a Barabási Kinga, Dakó Katalin kettőst is, így aranyérmet ünnepelhetnek!

Az időjárás átírta Krakkóban a főtéren zajló teqballversenyek programját, Janicsek Zsanett és – a vegyes párosban Katz Balázzsal pénteken aranyérmet nyerő – Vasas Lea párosát azonban ez nem zavarta meg. A péntek esti csoportmeccseiket megnyerték, majd a szombat kora délutáni kezdésre is jó formában érkeztek.

A magyar duó a Nanna Lind Kristensen, Mira Faenö Dahlmann dán duó ellen kevés izgalmat hozó negyeddöntőt vívott. Az első szettben ugyan még jól tartotta magát a rivális, de 12:7-tel Vasasék kerültek előnybe, majd a több szép, hosszú labdamenetet tartogató második szettben 4:3 után állva hagyták ellenfelüket és 2:0-s sikerrel jutottak be az elődöntőbe.

A négy között a hazaiak párosa, az Alicja Bartnicka, Ewa Kaminska duó várt Janicsekékre. A meccsre gyakorlatilag megteltek a centerpálya körüli lelátók és a lengyel duó komoly biztatásban részesült, ebből viszont nem tudott előnyt kovácsolni.

A mérkőzés elején a hazaiak 4:3-ig tartották a lépést a mieinkkel, akik ezt követően nagyon precízen játszottak, míg a másik oldalon sok hibát vétettek Bartnickáék, így az első szettet nagyon simán, 12:4-re nyerte Vasas és Janicsek.

A második játszmának már az elején elhúzott a magyar kettős, amely folyamatosan növelte előnyét az egyre kedvetlenebb ellenféllel szemben és végül 12:3-as részsikerrel lezárta a meccset.

A 16 óra után kezdődő fináléban a Barabási Kinga, Dakó Katalin romániai páros volt a magyar duó ellenfele. Szoros csatában a mieink győztek 2:1-re, így aranyérmet ünnepelhetnek!

Ez volt a magyar küldöttség 32. érme – a nyolcadik aranya – a krakkói központú játékokon, teqballból pedig a második magyar dobogós helyezés az eseményen: pénteken Vasas Katz Balázzsal diadalmaskodott vegyes párosban.

EURÓPAI JÁTÉKOK
TEQBALL
Női páros
Döntő
Janicsek Zsanett, Vasas Lea– Barabási Kinga, Dakó Katalin (romániai) 2:1 (5, –9, 8)
Elődöntő

Janicsek Zsanett, Vasas Lea–Alicja Bartnicka, Ewa Kaminska (lengyel) 2:0 (4, 3)
Negyeddöntő
Janicsek, Vasas–Nanna Lind Kristensen, Mira Faenö Dahlmann (dán) 2:0 (7, 3)

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik