Asztalitenisz: Szőcs kiesett, de egy játszmát elvett az olimpiai bajnoktól

SZ. M.SZ. M.
2023.07.08. 17:00
null
Szőcs Bernadette helyt állt a kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Csen Menggel szemben, legyőzni azonban nem tudta a kínait (Fotó: WTT)
A szlovéniai WTT-verseny legjobb európai női játékosaként a negyeddöntőben búcsúzott Szőcs Bernadette, a kínaiak olimpiai bajnoki címvédőjétől, Csen Mengtől négy játszmában szenvedett vereséget.

Véget ért Szőcs Bernadette (világranglista-17.) nagy menetelése, s ha már így történt, méltóbb ellenfél nem is nagyon állíthatta meg, mint Csen Meng (3.): a kínai a női egyes olimpiai bajnoki címvédője, emellett csapatban is van aranya Tokióból, a világbajnokságokon pedig öt aranyat, három ezüstöt és négy bronzot gyűjtött. Szóval ő már toronymagasan az a kategória, akitől mindenféle szégyenérzet nélkül ki lehet kapni, pláne úgy, hogy a ljubljanai WTT-verseny negyeddöntőjében Szőcs játszmát is tudott nyerni Csen Meng ellen, s a további három szettben is megszorongatta.

A román színekben versenyző marosvásárhelyi klasszis remek passzban van, a múlt héten egyesben és csapatban megnyerte a krakkói Európai Játékokat, vegyes párosban pedig a harmadik helyen zárt, majd most a szlovén fővárosban, az igencsak erős, star contender besorolású tornán jutott el a negyeddöntőig. Utóbbira azért is büszke lehet, mert a legjobb nyolc között négy kínai és három japán mellett ő volt az egyetlen európai játékos.

Ami pedig az öt versenyszám végjátékát illeti, lassan körvonalazódik a megszokott kínai fölény: férfi és vegyes párosban a sportág nagyhatalma házi döntő keretében saját hatáskörben dönthet az aranyérem sorsáról, s a kínaiak a női páros fináléjában is érdekeltek. Utóbbi szám óriási meglepetése, hogy a döntő másik résztvevője európai kettős, a luxemburgi-kínai „szupernagyi”, a 60 évesen még mindig világranglista-46. Ni Xialian és párostársa, a nála harminc évvel fiatalabb Sarah de Nutte. A kínaiak egyébként férfi egyesben könyvelték el az eddigi legnagyobb veszteségüket, az ötszörös olimpiai és 13-szoros világbajnok Ma Lung a nyolcaddöntőben búcsúzott, igaz honfitársa, Csu Csi-hao győzte le. Női egyesben egy japán mellett három kínai jutott be az elődöntőbe, a férfiaknál hasonló a kép, itt a három kínai mellett a brazil Hugo Calderano a kakukktojás.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, LJUBLJANA
Nők. Egyes. Negyeddöntő
Csen Meng (kínai)–Szőcs Bernadette (romániai) 3:1 (8, 9, –4, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33