Birkózás: hét súlycsoportban a strandsportok világjátékán

Vágólapra másolva!
2023.06.27. 08:33
null
Illusztráció: Török Attila
Címkék
Hét súlycsoportban szereztek kvótát a magyar birkózók a strandsportok idei világjátékára.

A Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) tájékoztatása szerint négy férfi és három női birkózó vesz részt az augusztus 5. és 12. között Balin sorra kerülő multisporteseményen.

„Látványos, gyors, és egyértelmű sportról van szó, könnyen közvetíthető. Elsősorban a szabadfogásúak érezhetik jobban a birkózás strandváltozatát, és örömteli, hogy a magyar színeket hét versenyző is képviselheti a Strand Világjátékokon” – mondta Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, majd azt is elárulta, hogy a sportágnak egyre nagyobb esélye van bekerülni az olimpiai programba.

„Ősszel szavaz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagsága többek között a 2028-as olimpiai programról, a strandbirkózásnak pedig jó esélyei lehetnek ezen a voksoláson” – fogalmazott.

A játékokra a világranglista első nyolc helyezettje szerzett indulási jogot. Minden súlycsoportban nemzetenként egy versenyző vehet részt a multisporteseményen, amelyre kvalifikációs viadalokon lehetett pontokat gyűjteni.

Magyarországnál több kvótát csak a románok és a franciák szereztek a maximális 8-8 versenyzővel.

A magyar csapat tagjai
Férfiak:
Antal Dániel (70 kg), Vida Csaba (80 kg), Püspöki Patrik (90 kg), Végh Richárd (+90 kg)
Nők: Réczi Bianka (50 kg), Szabó Nikolett (60 kg), Felhő Viktória (70 kg)

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik