Drámai búcsú szétlövéssel; Hanga Ádám: „Elértem mindent, amit el lehet érni a kosárlabdában”

SZ. M.SZ. M.
2023.05.22. 23:16
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

A jégkorong-világbajnokságon a bennmaradásról döntő mérkőzésen válogatottunk 1–0-ra, majd 3–1-re is vezetett, ám az osztrákok mind a kétszer egyenlítettek, s mivel a hosszabbításban már nem esett gól, következett a szétlövés, amiben viszont az ellenfél volt a jobb – emelt fővel búcsúztunk, de tény, nagy esélyt szalasztottunk el. A helyszínről Pozsonyi Szilárd tudósított
A jégkorong-világbajnokságon a bennmaradásról döntő mérkőzésen válogatottunk 1–0-ra, majd 3–1-re is vezetett, ám az osztrákok mind a kétszer egyenlítettek, s mivel a hosszabbításban már nem esett gól, következett a szétlövés, amiben viszont az ellenfél volt a jobb – emelt fővel búcsúztunk, de tény, nagy esélyt szalasztottunk el. A helyszínről Pozsonyi Szilárd tudósított

Hanga Ádám, a férfi kosárlabda Euroligát megnyerő Real Madrid magyar válogatott hátvédje elmondta, elképesztően sok erőt nyertek abból, hogy megfordították a Partizan Beograd elleni negyeddöntős párharcot. Győri Ferenc interjúja

Belvon Attila: A legnagyobb hiba lenne döntetlenre játszani. A magyar U17-es labdarúgó-válogatottnak egy pont is elég az Írország elleni utolsó Eb-csoportmérkőzésen a negyeddöntőbe jutáshoz, ám Belvon Attila szövetségi edző csapata nem döntetlenre, hanem győzelemre akar játszani kedden. Borsos László írása

Vinícius Júniornak elege lett a rasszista támadásokból, áll a bál a La Ligában. Nem először degradálódott sokadik szemponttá, hogy mi történt egy egyébként nagy múltú spanyol rangadón a pályán. A Valencia és a Real Madrid mérkőzésén a rasszizmusé lett a főszerep. Gyenge Balázs háttéranyaga

Megvalósult, amit Dragóner Attila az idény előtt állított, vagyis hogy a ZTE nagyot alkot a Magyar Kupában. A korábbi 28-szoros válogatott védő sportigazgatóként sokat tett azért, hogy a zalai klub fiatal magyar játékosokra alapozva történelmet írjon, és bár még a Budafok elleni döntő előtt távozott, van mire büszkének lennie. Zombori András interjúja

Legfrissebb hírek

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
22 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50

Csank János: 80; Golovin: A két évvel ezelőtti Eb-bronz a példa

E-újság
2026.10.26. 23:40