Birkózás: Nem mutattam meg mindent magamból – Orsós Sztálvira

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 13:22
null
Nem kockáztatta a sérülést, belefordult az akcióba Orsós Sztálvira az Európa-bajnokságon, kikapott a fináléban (Fotó: MTI)
A háromszoros Európa-bajnok birkózó, Orsós Sztálvira gőzerővel készül a szeptemberi belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Erről, a nemrégiben ezüst­éremmel záruló zágrábi Európa-bajnokságról, valamint arról is beszélgettünk vele, hogy érzi magát Magyarországon.

Először szerepelt magyar színekben világversenyen Orsós Sztálvira, áprilisban a zágrábi Európa-bajnokságon mutatkozott be. Az U23-as világbajnoki bronzérmes, Eb-második német Anastasia Blayvast (6:1), a világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Eb-harmadik moldovai Iulia Leordát (5:1) és a hétszeres Eb-dobogós, háromszoros vb-bronzérmes görög Maria Prevolarakit (2:2 – nagyobb értékű akcióval) legyőzve jutott be a döntőbe, amelyben 9:3-ra kikapott a címvédő svéd Emma Malmgrentől. Érdekességként feltétlenül megemlítendő, hogy Orsós az Európa-bajnokságot megelőző alexandriai UWW-rangsorversenyen 11:0-ra, technikai tussal megverte a svédet.

„Ugyanúgy nyertem Egyiptomban, ahogyan ő Zágrábban: összefogtam az orsót, amelyből rengeteg pontot csináltam – emlékezik vissza Orsós Sztálvira.A Zagreb Arenában beszorult a lábam, nagyon megfeszült a térdem. Az egészségemet tartottam szem előtt azzal, hogy belefordultam az akcióba. Vele ugyanez történt Alexandriában. Birkózásban néha megesik, hogy egy pillanatra kihagy a koncentráció, ebben az esetben ilyen helyzetbe kerülhetünk. Mindent összevetve boldog vagyok az ezüstéremmel, amiatt kicsit csalódott voltam, mert nem mutattam meg mindent magamból, s amiatt is, ahogyan elveszítettem a döntőt. Számos akciót elemeztünk, és ugyanezt folytatjuk, az ugyanis megmutatkozott, hogy egyes helyzetekben fejlődnöm kell, különösen a támadásoknál.”

Az Oroszországot képviselve háromszoros Eb-győztes sportoló a zágrábi kontinensviadal után e hónap végéig Oroszországba utazott, ott készül fel a június elsején Kirgizisztánban kezdődő UWW-rangsorversenyre.

„Minden rendben zajlik, jól megy az edzés, készülök a biskeki viadalra, amely nagyon erősnek ígérkezik. A súlycsoportomban több olyan versenyző is szőnyegre lép, aki a legjobbak közé tartozik a világon” – mondja Orsós.

A 30 éves klasszis országváltását és érkezését januárban jelentette be a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ). Orsós elmondta, azóta berendezkedett Budapesten, nagyon tetszik neki a város: „Az időm java részét az edzőteremben töltöm, de ha lehetőségem nyílik rá, általában igyekszem felfedezni a várost, Magyarországot. Már a Balaton környékén is jártam, az a régió szintén gyönyörű.”

Orsós Sztálvira ezúton is szeretné megköszönni Magyarországnak, a szövetségnek, a klubjának, a Csepel TC-nek, a szurkolóknak és a birkózást kedvelőknek a támogatást, amely nagyon jólesik neki, motiválja. Sok olyan fel­adat áll előtte, amelyhez szüksége van rá, például a szeptemberi belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság.

„Júniusban visszamegyek Magyarországra, és kitűnő felkészülési program kezdődik. Az biztos, hogy júliusban szőnyegre lépek a budapesti UWW-rangsorversenyen, ezután már csak a világbajnokság lesz a célkeresztben. Nagyon erős a súlycsoportom, senkit sem szabad lebecsülni, hiszen mindenki azért utazik Szerbiába, hogy olimpiai kvótát szerezzen. Erre nekem is jó esélyem van, de addig sok munka vár még rám. Jobban szeretnék birkózni, mint Zágrábban, mindent megteszek, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.”

BIRKÓZÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Női birkózás
53 kg. Döntő:Emma Malmgren (svéd)–Orsós Sztálvira 9:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik