Cselgáncs: Vége az élsportolói pályafutásomnak – Karakas Hedvig

2023.04.24. 11:05
null
Fantasztikus karrier van Karakas Hedvig mögött (Fotó: Török Attila, archív)
Nem szerepel többet a magyar válogatottban Karakas Hedvig, a BHSE világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozója.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 33 éves klasszis hosszas vívódás után hozta meg döntését.

„Motivációt, erőt még érzek magamban, a szívem is vinne előre, de van, amikor az embernek az eszére kell hallgatnia. Az olimpia utáni időszakban sokat rágódtam a folytatáson, és megéltem nehéz napokat is, de az érzéseimet analizálva eljutottam oda, hogy képes lettem kimondani: vége az élsportolói pályafutásomnak” – jelentette ki Karakas Hedvig, aki 23 éves élsportolói karriert tudhat maga mögött.

Toncs Péter tanítványa kifejtette, 2012 óta három komoly műtéten esett át, de mindháromból talpra tudott állni. Pályafutása legszebb pillanatainak a 2020-as Európa-bajnoki diadalt, a londoni olimpiai ötödik helyet és a rendkívül sikeres 2009-es évet nevezte meg.

Karakas kifejtette, hogy a Honvédnál változatlanul versenyzőként is rendelkezésre áll, és csapatbajnokságokon, kisebb versenyeken szívesen segíti klubját.

„Körvonalazódik egy edzői pálya is, az utánpótlással fogok foglalkozni az egyesületnél. Emellett pedig igent mondtam a Nemzetközi Judoszövetség állásajánlatára is, ahol a versenyszervezői csapat tagja leszek majd. A sport mellett nagy hangsúlyt fektettem a tanulmányaimra is, a Testnevelési Egyetemen alapdiplomát szereztem sportszervező szakon, most a mesterdiplomámat csinálom. Ezen kívül posztgraduális képzésen nemzetközi kapcsolatok és sportdiplomáciai szakon is diplomáztam, és természetesen van egy középfokú judo szakedzői végzettségem is” – tette hozzá Karakas, aki kétszer lett az év női dzsúdósa Magyarországon, 2020-ban pedig az év legjobb női sportolójának választották meg az újságírók.

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11