A labdarúgás helyett a birkózást választotta, Európa-bajnok lett Takács István

Vágólapra másolva!
2023.04.26. 08:35
null
Takács István öt mérkőzést megnyerve lett Európa-bajnok Zágrábban (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Takács István most már egészen biztosan nem bánja, hogy 12 évesen a labdarúgás helyett a birkózás mellett döntött. Az U23-asok, valamint az U20-asok között világ- és Európa-bajnok sportoló a felnőttek között is felért a csúcsra, szombaton a kötöttfogásúak 87 kilogrammos mezőnyében Eb-aranyat nyert Zágrábban.

 

– Élete első felnőtt Európa-bajnokságán aranyérmet nyert. Néhány nap elteltével már megemésztette a sikert?
– Nagyon jó érzés, főleg reggelente, amikor felébredek, s az jut eszembe, hogy igen, tényleg megtörtént. Kimondani nem mertem, de a verseny előtt megfogalmazódott bennem, hogy képes lehetek rá, hiszen jól sikerültek a felkészülési viadalok, erős ellenfeleket győztem le. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy összejött – mondta a Nemzeti Sportnak a kötöttfogásúak 87 kilogrammos mezőnyében Eb-győztes Takács István.

– Noha tavaly U23-as világ- és Európa-bajnok lett, mégsem úgy sikerült az év, ahogyan tervezte.
– A fő célomat, a felnőttválogatottságot nem sikerült elérnem. Január végén vírusos megbetegedéssel küzdöttem, ami miatt kilencvenkét kilóról nyolcvannégyre fogytam. Bárhogyan próbálkoztunk, nem akart megindulni felfelé a súlyom, szerencsére fél-háromnegyed évvel később megoldódott a probléma. Ráadásul a stílusomon is változtattam, állásból nagyobb iramot diktálok, ezt is nehéz volt megszokni. Az Eb- és a vb-válogató sem jött össze, csak erre az évre koncentráltam akkor, amikor az utóbbit is elbuktam.

– Zágrábban öt mérkőzést nyert meg az Eb-győzelemig vezető úton, Európa-bajnokot, Eb-ezüst- és világbajnoki bronzérmest is maga mögé utasított. Melyik volt a legnehezebb meccse?
– Az Európa-bajnok, kétszeres U23-as világbajnok bolgár Szemen Novikov elleni negyeddöntő. Két éve, Lengyelországban a Pytlasinski-emlékversenyen bosszantó vereséget szenvedtem tőle, egy eggyel kaptam ki úgy, hogy kétszer is próbálkozhattam lentről – egyszer felállt, majd jól védekezett. A Zagreb Arenában passzivitási ponttal és intéssel három nullra elhúztam, tudtam, innentől csak arra kell figyelnem, hogy ne csináljon rajtam kétpontos akciót. Egyszer kitolt, ami jól jött, mert még jobban figyeltem a folytatásban, végül nagyon kemény mérkőzésen három kettőre nyertem.

– Érdekesen alakult a vb-harmadik Ali Cengiz elleni döntő. Az összecsapás elején lábhasználat miatt két pontért megintették a törököt, challenge-et kért a stábja, ami után módosították az ítéletet és kettő egyes hátrányba került.
– Nem úgy kezdődött az aranycsata, ahogyan elterveztem, az emelésnél szétcsúszott a fogásom, belefogott az akcióba, és a hátamra kerültem. Először én is azt éreztem, hogy gáncsolt, de a videó megtekintése után már biztos voltam benne, hogy megadják neki a pontot, mert nem tudta máshova tenni a lábát, nem használta aktívan. Teljesen egyértelművé vált, hogy állásból kell akciót végrehajtanom, szerencsére sikerült.

– Gyerekkorában tényleg labdarúgó szeretett volna lenni?
– Igen, nagyon szerettem focizni, néhány évig jártam a BVSC-be, a birkózás mellett csináltam. Persze, inkább az utóbbin volt a hangsúly, édesapám egyben az edzőm is, szóval nem volt kérdés, hogy végül birkózó leszek. Nehéz megmondani, hogy jó labdarúgó vált volna-e belőlem, az biztos, hogy a birkózók között én játszom a legjobban. Európa-bajnokként elmondhatom: teljesen biztos, nem bántam meg, hogy a szőnyeget választottam.

– U23-as, valamint U20-as világ- és Európa-bajnoknak egyaránt mondhatja magát. Mi kell ahhoz, hogy a felnőttek között is duplázzon?
– Motivációt és önbizalmat ad a mostani sikerem. Nem lesz egyszerű megszerezni a válogatottságot, a tavaly világbajnoki bronzérmes Losonczi Dávid a legfőbb ellenfelem, nagyon jó birkózó. Szeptemberben Belgrádban olimpiai kvalifikációs vébét rendeznek, a kvótaszerzés mellett az a célom, hogy aranyérmet nyerjek!

EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Takács István mérkőzései
Selejtező:
Takács–Zarkov Dicskov (szerb) 3:1
Nyolcaddöntő: Takács–Nico Ojog (román) 7:1
Negyeddöntő: Takács–Szemen Novikov (bolgár) 3:2
Elődöntő: Takács–Damian von Euw (svájci) 5:1
Döntő: Takács–Ali Cengiz (török) 5:2

A kötöttfogású 87 kilogramm végeredménye
1. TAKÁCS ISTVÁN (MAGYARORSZÁG)
2. Ali Cengiz (Törökország)
3. Szemen Novikov (Bulgária) és Lasa Gobadze (Grúzia)

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
5 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajsza Szajtyijev

Birkózás
6 órája

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik