Vívás: Boczkó Gábor az európai szövetség bírói bizottságának új vezetője

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 12:00
null
Boczkó Gábor lett az Európai Vívószövetség bírói bizottságának vezetője (Fotó: Nemzeti Sport)
Boczkó Gábor, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya lett az európai szövetség bírói bizottságának elnöke – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A kontinentális szövetség október elsején választott új elnököt az olasz Giorgio Scarso személyében, akinek elnökletével a szervezet új vezető testülete, a végrehajtó bizottság Rómában tartotta meg első ülését. A vb magyar tagja, Boczkó Gábor ezen az ülésen kapta meg a bizalmat a bírói bizottság vezetésére, így a jövőben két fontos testület irányítását is ellátja majd az európai szövetségnél, mivel az edzői bizottságnak már eddig is ő volt az első embere.

A végrehajtó bizottság az olasz fővárosban a luxemburgi Pascal Tescht választotta meg a szövetség stratégiai igazgatójának. Emellett döntés született a jövő évi felnőtt és korosztályos Európa-bajnokságok időpontjáról. A felnőttek – már az olimpiai kvalifikációba is beszámító – kontinensbajnokságára Krakkóban, az Európa Játékok keretében kerül sor június 25. és 30. között. A kadett és junior Európa-bajnokságot pedig február 21. és 28. között rendezik Tallinnban.

Szintén a vb első ülésén határoztak a tagok arról, hogy a szövetség tanulmányt készít és nyújt be a nemzetközi szövetséghez az olimpiai kvalifikációs rendszer megreformálása érdekében. Ez a 2024-es párizsi játékokat már nem érinti, de a 2028-as olimpiára hatással lehet. A részleteket a következő ülésen pontosítják majd, ám az bizonyosnak tűnik – a magyar szövetség honlapja szerint –, hogy Magyarország lesz az, amely koordinálhatja ezt a feladatot.

Legfrissebb hírek

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

Vívó Eb: a férfi párbajtőrt leszámítva megvan a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.02. 20:17

Szilágyi Áron visszatér a pástra Szöulban

Egyéb egyéni
2025.04.30. 16:57

Boczkó Gábor: Jól jönnek a megszerzett pontok

Egyéb egyéni
2024.11.12. 11:01

Továbbra is Boczkó Gábor a vívók kapitánya

Egyéb egyéni
2024.10.04. 11:12
Ezek is érdekelhetik