Sportlövő-vb: női légpuskásaink a középmezőnyben végeztek

Vágólapra másolva!
2022.10.14. 16:57
null
Mészáros Eszter nem volt jó formában (Fotó: Földi Imre)
Mind a hat magyar indulónak a selejtező jelentette a végállomást 10 méter légpuskában. A férfiak versenye után a női indulók is távol voltak a döntőtől, s ezáltal a párizsi kvótától a kairói olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.

 

A nőknél 135 indulója volt a 10 méteres számnak, így a férfiakhoz hasonlóan az ő alapversenyüket is két csoportra bontva rendezték meg. Az elsőben magyar részről Tarr Vivien volt érdekelt, aki az első 40 lövése után még biztatóan állt, mivel sok erős tízessel jól tudta korrigálni egy-két gyengébb lövését, az utolsó 20 sorozatban viszont visszaesett az átlaga és 626.2 körrel fejezte be a viadalt.

Előzetesen egyértelműen a tokiói olimpikon Mészáros Esztertől, valamint Dénes Esztertől lehetett igazán jó eredményt várni, a második csoportban szerepelt két puskás azonban messze volt legjobb formájától és végül a döntőre nem volt esélyük.

A mezőny erősségét jól mutatja, hogy a férfiaknál és a nőknél egyaránt 630 kör kellett a döntőbe jutáshoz, a magyar lányoknak ezúttal nem volt esélyük a legjobb nyolc közé kerülésre. A mieink közül némi meglepetésre a mindössze 21 éves Tarr szerepelt a legjobban, aki a világranglistán előrébb rangsorolt riválisokat maga mögé utasítva, 626.2 körrel a 49. helyen végzett. Mészáros 51., míg Dénes a 73. lett.

Az ázsiaiak fölényét mutatja, hogy a nyolc kiadó kvótából négyet kínai, egyet indiai sportlövő szerzett meg, a férfiaknál a regnáló olimpiai bajnok amerikai William Shaner ezúttal döntőbe sem jutott.

Korábban a férfiaknál Péni István a 19., Pekler Zalán a 46., Somogyi Péter a 86. helyen zárt.

Pekler a Nemzeti Sportnak elárulta, kitűnő formában érkezett Kairóba, és a körülményeket is jónak találta, ám az első húsz lövése nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, így a nyolcas döntőbe jutásra nem volt esélye.

Kairóban a nyolc olimpiai egyéni számban négy-négy kvótát osztanak ki a párizsi olimpiára.

SPORTLÖVŐ-VB, KAIRÓ
NŐI LÉGPUSKA

1. Alison Marie Weisz (Egyesült Államok)
2. Huang Jü-ting (Kína)
3. Csang Jü (Kína)
...49. Tarr Vivien 625,2 kör (alapversenyben)
...51. Mészáros Eszter 625,9
...73. Dénes Eszter 623,8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik