Olimpia 2036: Mexikó bejelentette pályázati szándékát

2022.10.27. 10:58
null
A 2024-es olimpiát Párizs rendezi, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben Brisbane (Fotó: AFP)
Mexikó hivatalosan bejelentette pályázati szándékát a 2036-os nyári olimpia rendezésére – írja az MTI.

A közép-amerikai ország kormánya és olimpiai bizottsága közös közleményben jelentette be a hírt szerda este. Marcelo Ebrard külügyminiszter pedig elmondta, hogy első lépésként november 30-ig felállítanak egy jelölőbizottságot, mely a jelentkező városok közül kiválasztja majd azt, amelyik a hivatalos pályázatban rendezőként szerepelhet.

Azt gondoljuk, hogy sikeres és ambiciózus ország vagyunk. Az egyetlen, amely három labdarúgó-világbajnokságnak adhat otthont. Egy erőteljes ország, a világ egyik legjobban működő gazdaságával” – nyilatkozta a miniszter.

Korábban Ana Gabriela Guevara, az ország Nemzeti Sporttanácsának vezetője még arról beszélt, hogy Mexikó számára gazdaságilag megvalósíthatatlan a rendezés, ám most erre reagálva Marcelo Ebrard azt emelte ki, hogy az olimpia finanszírozási rendszere megváltozott, az államnak a költségek mindössze tíz százalékát kell állnia, ráadásul Mexikónak már most megvan a rendezéshez szükséges infrastruktúrája.

Az olimpiát a rendező városhoz kell illeszteni, nem pedig fordítva, azaz nem kell olyan létesítményeket építeni, amelyeket aztán később nem használnánk. Tizenöt évünk lenne, ami bőven elegendő a szervezéshez. Ha Mexikó valamit ígér, azt be is tartja” – jelentette ki a politikus.

Mexikó mellett – az insidethegames.biz korábbi híre szerint – Dél-Korea, Németország, Egyiptom, India, Indonézia, Nagy-Britannia, Katar, Oroszország, Törökország és Magyarország jelezte érdeklődését a 2036-os pályázat iránt.

Ez lesz a második alkalom, hogy a rendezési jogot új rendszer szerint ítélik oda, ennek során a NOB illetékes bizottsága célzott párbeszédet folytat a kiválasztott országokkal. Elsőként ebben a szisztémában Brisbane kapta meg a 2032-es nyári játékok rendezését.

A 2024-es olimpiát Párizs rendezi, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben Brisbane lesz a házigazda.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Irán nem lépett vissza, de az Egyesült Államok helyett Mexikóban szeretne játszani

Foci vb 2026
2026.03.17. 08:51

Több mint százezer katonával tervezi garantálni a labdarúgó-világbajnokság biztonságát Mexikó

Foci vb 2026
2026.03.06. 21:16

Vb 2026: utazási és vízumproblémákkal küzdenek az irakiak

Foci vb 2026
2026.03.04. 18:57

Vb 2026: Mexikóba érkezett a világbajnoki trófea – fotó

Foci vb 2026
2026.02.28. 12:49

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

Tömegmészárlás egy mexikói futballpályán, tizenegyen haltak meg

Minden más foci
2026.01.27. 12:22

Népsport: Mexikói tesztmeccsek a magaslat fogságában

Népsport
2025.12.10. 12:02

Socca-vb: Fortuna elfordult a magyaroktól – a mieink szétlövésben búcsúztak

Minden más foci
2025.12.06. 07:22
Ezek is érdekelhetik