Cselgáncs-vb: Tóth, Nerpel és Gercsák is kiesett

Vágólapra másolva!
2022.10.10. 09:12
null
Tóth Krisztián mellett Nerpel Gergely és Gercsák Szabina is kiesett a taskenti cselgáncs vb-n (Fotó: Nemzeti Sport)
Az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián, a szintén 90 kilogrammos Nerpel Gergely és a 70 kilós Gercsák Szabina is az első mérkőzésén kiesett hétfőn a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon – számolt be róla az MTI.

Tóth, az MTK Budapest 28 éves klasszisa a 32 között a grúzból spanyollá lett Tristani Mosakhlishvilivel csapott össze, akit eddigi egyetlen találkozójukon legyőzött áprilisban Antalyában. A második csata nagy küzdelmet hozott, de akciókat nem. A bíró előbb lerántásért, majd szabálytalan fogásért és passzivitásért is figyelmeztette a vb-ezüsttel és vb-bronzzal is rendelkező magyart, s a harmadik intés – nyolc másodperccel a mérkőzésidő vége előtt – már a leléptetését jelentette.

Súlycsoporttársa, a TFSE-t erősítő Nerpel Gergely a 64 között a dél-koreai Han Dzsu Joppal találkozott, az ifi Eb-harmadik magyar jól tartotta magát, mígnem a hajrában ellenfele vazaarit érő akciót mutatott be rajta, és nyert.

Ugyancsak helyezetlenül zárt Gercsák Szabina, a DVTK Eb-bronzérmes versenyzője a szlovén Anka Pogacnikkal szállt szembe, akivel 1/1-re állt a mérlege. A harmadik meccsük első négy perce csak intéseket hozott, aztán az aranypontig tartó hosszabbításból 1:43 perc telt el, amikor a szintén Eb-harmadik ellenfél karfeszítést indított, melyből nem volt menekvés a 26 éves Gercsák számára.

Ezzel mindhárom hétfőn érdekelt magyar befejezte szereplését, kedden a 100 kilós Cirjenics Miklós és Vég Zsombor lép tatamira az üzbég fővárosban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik