Oroszország: ritkult a sportolók állampolgárság-váltása

2022.09.03. 10:09
null
Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke (Fotó: AFP, archív)
Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke szerint az orosz sportolók egyre ritkábban változtatnak állampolgárságot azért, hogy más országok válogatottjában szerepelhessenek – közölte a TASZSZ Orosz Hírügynökség nyomán az MTI.

 


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február 28-án – négy nappal az ukrajnai háború kezdete után – azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg Oroszország sportolóinak nemzetközi versenyeken való részvételét, aminek egyik következményeként több orosz versenyző is országváltással, más nemzet színeiben igyekezett biztosítani pályafutása folytatását.

„Sok sportágban ez a folyamat lelassult. A sportolókat a hazaszeretet jellemzi, számukra a szülőföld és a haza iránti szeretet nem üres lózung” –
nyilatkozta a TASZSZ-nak Sztanyiszlav Pozdnyakov. Kitért arra, hogy az OKR változatlanul párbeszédet folytat a NOB-bal.

„Nem árulhatok el mindent, de február 24-e óta tartjuk a kapcsolatot, a párbeszéd nem szűnt meg” – fogalmazott az olimpiai bajnok kardvívóból lett elnök, aki leszögezte: az OKR ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz sportolók teljeskörűen ott legyenek a 2024-es párizsi olimpiára kvalifikáló versenyeken.

„Ragaszkodni fogunk minden sportolónk teljes részvételéhez a selejtezőtornákon, diplomáciai erőfeszítéseink erre irányulnak. A diplomácia szereti a csendet, így a közeljövőben nem lesznek hangos kijelentések részünkről” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26