Világjátékok: az első magyar muaythai érmeseket ünnepelték

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.07.27. 20:35
null
A bronzérmes Sándorfi Ajsa és Spéth Norbert muaythai versenyzők (Fotó: MTI)
A Magyar Muaythai Szakszövetség vezetői és szakemberei kötetlen találkozón köszöntötték az amerikai Birminghamben rendezett 11. Világjátékokon bronzérmes Sándorfi Ajsát és Spéth Norbertet.

„Nem olimpiai sportág vagyunk, de versenyzőink ugyanolyan munkával, energiával készültek a Világjátékokra, amelyen első alkalommal vehetett részt magyar induló” – emelte ki Dodok Károly. A szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy tavaly óta teljes jogú olimpiai sportág a muaythai, vagyis ha a rendező ország bevállalja, ott lehet az ötkarikás játékokon. Az elnök arról is beszélt, hogy a következő Világjátékokra is a most bronzérmes két versenyzőnek van esélye kijutni.

„Készen állunk az olimpiai részvételre, de egyelőre a Világjátékokra készülünk” – mondta, majd hozzátette: a szövetség készen áll egy világbajnokság rendezésére is, jövő szeptember végén vagy október elején vendégül látnák 105 ország közel 900 versenyzőjét, amennyiben erre lehetőséget kap Magyarország.

Sándorfi Ajsa tíz héttel a Világjátékok előtt tudta meg, hogy a kvalifikációs ranglistán megüresedett egy hely.

„Éltem a lehetőséggel és elkezdtem készülni. Elemeztem az ellenfeleket, koncentráltan rájuk készültem” – mondta, és azt is elárulta: a dobogó volt a célja, amit elért. A következő Világjátékokon azonban már fényesebb érmet szeretne nyerni.

Spéth Norbert hét hónapot töltött Thaiföldön, hogy jobban megismerje sportágát, amely ott nemzeti sport, nem kick-box versenyzők művelik.

„Néhány éve fogtam föl, hogy a világelitbe tartozom. Örülök, hogy van eredménye a munkámnak” – szögezte le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik