NS-klub: Előfizetésem volt, de ritkán olvastam el a rólam szóló cikkeket – Martinek János
„A '87-es világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük: Mizsér Attila, Fábián László és jómagam is gyengébben lovagoltunk, így az utolsó helyről vágtunk neki a hátralévő napoknak. A verseny arról emlékezetes, hogy az utolsó helyről is lehet csapatban győzni, hiszen a végén mégiscsak a magyar himnusz csendült fel” – emlékezett vissza a szokatlan sikerre Martinek János. Egy évvel később, a szöuli ötkarikás játékok előtt sem őt emlegették az újságírók fő aranyesélyesként.
„Azért, mert fiatal voltam, de egy ilyen szintű megméretésen az érhet oda, aki mentálisan el tudja viselni a terhet. Azzal nyugtattam magamat, hogy az olimpia könnyebb, mint egy világkupaverseny, hiszen nemzetenként maximum három versenyző indulhat, míg a világkupa-sorozat állomásain a legerősebb országokat nyolc-nyolc öttusázó is képviselhette. Könnyedebben, lazábban vettem a versenyt, mint a többiek, ez hozta meg a végső győzelmet – magyarázta. – A futás előtt egyébként a szovjet Vahtang Jagorasvili tíz másodperccel vezetett előttem, neki negyvenet szoktam adni a záró számban, így szinte biztosnak tűnt az aranyérem, amelyet sikerült is megszereznem. A cseresznye volt a tejszínhabra, hogy csapatban is magabiztosan nyertünk.”
Ikerarany öttusában – lehetett olvasni utána a Népsport címlapján, de a fokozott médiafigyelem nem zavarta meg Martinek Jánost azután sem, hogy odaért a világ tetejére.
„Innentől kezdve minden sportoló népszerűbbé válik, példakép lesz, és megváltozik az élete. Én azt tartottam és tartom a legfontosabbnak most is, hogy ha már az élete megváltozik, ő maga ne változzon meg. Próbáltam ember maradni, ugyanúgy viselkedni, azt csinálni, amit azelőtt – fejtette ki. – Volt előfizetésem az újságra, de viszonylag ritkán olvastam el a rólam szóló anyagokat, ha mégis, arra figyeltem, hol jött vissza más, mint amit szerettem volna átadni, hogy tudjam, mit kell legközelebb pontosabban megfogalmaznom.”
Kedvenc cikke is van a kétszeres olimpiai bajnoknak: az atlantai ötkarikás játékokon szerzett bronzérmét egy nem sokkal korábban elhunyt sportolótársának ajánlotta, amit Füredi Marianne meghatóan tárt az olvasók elé.
