Asztalitenisz: mindkét férfipárosunk ázsiai duótól kapott ki

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.14. 15:40
null
Az Ecseki Nándor (balra), Szudi Ádám párosunk közel volt ahhoz, hogy legyőzze dél-koreai ellenfelét (Fotó: Földi Imre)
A WTT-sorozat budapesti star contender-versenyének második főtáblás napján Majoros Bence délelőtti meglepetésgyőzelme után a délutáni programban Madarász Dóra, valamint az András Csaba, Lakatos Tamás és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettősünk is esélyesebb ellenféllel szemben maradt alul.

Majoros Bence délelőtti bravúrja – a világranglistán 15. helyen álló svéd Anton Kallberget győzte le 3:1-re – és Póta Georgina a japán Kihara Mijutól elszenvedett papírforma veresége után még három magyar egység állt asztalhoz a budapesti star contender-verseny főtáblás küzdelmeinek második napján. Egyesben Madarász Dóra számára ugyancsak a legjobb 16 közé jutás volt a tét, ám ahhoz, hogy ezt az akadályt sikerrel vegye, kisebb csodára lett volna szükség, ugyanis a világranglista-5. japán Ito Mima nem az a típus, aki európai játékosoktól ki szokott kapni. Most is igazolta félelmetes hírét, s bár Madarász az első két szettben megszorította az ázsiait, Ito végül 3:0-ra győzött.

Férfi párosban nem volt szerencsénk a sorsolásnál, mindkét magyar kettős ázsiai vetélytársat kapott a nyolcaddöntőben. Ha ebben a helyzetben lehet rangsorolni, talán az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó járt valamivel jobban, tökéletes játékkal a dél-koreai kooperáció legyőzhetőnek tűnt. Ehhez közel is álltak a mieink, a döntő szettben 11:9-re, azaz ebben a sportágban létező legkisebb különbséggel maradtak alul. Az András Csaba, Lakatos Tamás párosnak viszont kínai duón kellett volna túllépnie, ami gyakorlatilag lehetetlen küldetésnek számít. A vereség nem váratlan, az viszont kellemes meglepetésnek számít, hogy Lakatoséknak egy szettet sikerült elvenniük a kínaiaktól.

A nap mérlege tehát öt vereség mellett egy győzelem – előbbiek a realitást tükrözik, utóbbi viszont az egész verseny egyik legnagyobb szenzációja, aminek köszönhetően Majoros Bence a pénteki nyolcaddöntőben is asztalhoz állhat, ellenfele a Szudi Ádámot korábban kiejtő francia Alexis Lebrun és a világranglista-3. kínai Liang Csing-kun párharcának győztese lesz.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, BOK-CSARNOK
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő
Liang Csing-kun, Lin Kao-jüan (kínai)–András Csaba, Lakatos Tamás 3:1 (–9, 7, 4, 7)
An Dzse Hjun, Cso Szung Min (dél-koreai)–Ecseki Nándor, Szudi Ádám 3:2 (11, –11, –5, 7, 9)

Nők. Egyes. A 16 közé jutásért
Ito (japán)–Madarász Dóra 3:0 (9, 8, 4)

Páros. Nyolcaddöntő: Dzseon Dzsi He, Jang Hae Un (dél-koreai)–Nagyváradi Mercédesz, Imre Leila 3:0 (4, 9, 10)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik