Asztalitenisz: Majoros Top 20-as játékost legyőzve a 16 között

SZ. M.SZ. M.
2022.07.14. 11:49
null
Magyar szempontból Majoros Bence szállította az egész verseny legkellemesebb meglepetését (Fotó: Földi Imre)
A jelek szerint Majoros Bence szenzációs formában várta a WTT-sorozat budapesti, bomba erős mezőnyt felvonultató star contender-versenyét, hiszen a szerda esti bravúrja után a csütörtök délelőtti programban is győzni tudott.

A 24 éves Majoros Bence már a budapesti star contender-verseny főtáblájának első fordulójában nagy halat fogott ki, hiszen a 2016-os magyarországi Európa-bajnokságon férfi egyesben aranyérmes Emmanuel Lebesson ellen állt asztalhoz. A 34 éves francia a 41. a világranglistán, azaz 94 hellyel előzi meg a 135. Majorost, akit ez cseppet sem zavart, sőt az ilyen szituációk őt általában motiválják, s négy játszmában le is győzte a franciát. Majoros helyzetét nehezítette, hogy szerdán késő este, a nap utolsó mérkőzését játszotta a BOK-csarnokban, a következő fordulóban viszont már csütörtökön délelőtt asztalhoz szólították.

Az ellenfele ezúttal még nagyobb falatnak ígérkezett, az új svéd generáció egyik legjobbja, a világranglista-15. Anton Kallberg várt rá. Majoros az első játszmától kezdve jelezte, hogy Lebesson legyőzése nem a véletlen műve volt, a svéd nem is nagyon tudott mit kezdeni a magyar lendületével, amely újabb 3:1-es győzelmet hozott férfiválogatottunk első számú játékosának.

Majoros ezzel bejutott a pénteki nyolcaddöntőbe, ahol a Szudi Ádámot korábban kiejtő francia Alexis Lebrun és a világranglista-3. kínai Liang Csing-kun párharcának győztesével találkozik.

A délelőtti programban a mieink közül Póta Georgina is asztalhoz állt, s ugyan sikerült megnehezítenie a jóval esélyesebb japán Kihara Miju dolgát, 3:1-re kikapott.

WTT-SOROZAT, STAR CONTENDER, BUDAPEST, BOK-CSARNOK
Férfiak. Egyes. A 16 közé jutásért
Majoros Bence–Kallberg (svéd) 3:1 (7, 10, –8, 6)
Nők. Egyes. A 16 közé jutásért
Kihara (japán)–Póta Georgina 3:1 (–10, 1, 4, 10)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
12 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58