Vb-jelöltek tornája: Rapport gyorsan remizett Nakamurával

R. P.R. P.
2022.06.21. 18:34
null
Fotó: AFP
Újabb remivel folytatta szereplését Rapport Richárd a sakkvilágbajnok-jelöltek madridi tornáján. A magyar nagymester világossal kétórányi játék után osztozott meg a ponton az amerikai Hikaru Nakamurával.

 

Három izgalmas döntetlen után Rapport Richárd világossal Hikaru Nakamura ellen ült asztalhoz a hétfői szünnap után. Az amerikai végzett a Grand Prix-sorozat élén tavasszal éppen a magyar nagymestert megelőzve.

A mezőnyben Nakamura az egyetlen, aki ellen Rapport korábban még egyszer sem győzött klasszikus játszmában.

„Nakamurától tíz éve várták, hogy felérjen a csúcsra – mondta róla Gyimesi Zoltán olimpiai ezüstérmes, magyar bajnok, korábbi világbajnokjelölt. – Akkor nem sikerült neki. Mostanra talán már nincs rajta olyan erős eredménykényszer, felszabadultan játszik, és könnyen lehet, hogy ez a hasznára válik.”

Rapport és Nakamura mostani partija nem tartogatott különösebb izgalmakat. Gyorsan húztak, 44 lépés megtétele és kétórányi játékidő után békét kötöttek.

Rapport így továbbra is ötvenszázalékos, és a középmezőny tagja. Szerdán sötéttel játszik az amerikai Fabiano Caruana ellen.

SAKK, VILÁGBAJNOKJELÖLTEK TORNÁJA, MADRID
4. FORDULÓ
Rapport Richárd (2764)
–Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) döntetlen
Ting Li-zsen (kínai, 2806)–Fabiano Caruana (amerikai, 2783) döntetlen
Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2750)–Teymur Racabov (Radzsabov, azeri, 2753) döntetlen
Jan Nyepomnyascsij (orosz, 2766)–Alireza Firouzja (francia, 2793) 1:0
Az állás: 1. Nyepomnyascsij 3 pont, 2. Caruana 2.5, 3. Rapport, Duda és Nakamura 2-2, 6. Ting Li-zsen, Racabov és Firouzja 1.5-1.5

Legfrissebb hírek

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Tükörsima Udvardy-siker a madridi 1000-es torna selejtezőjében, Gálfi is könnyedén vette az első akadályt

Tenisz
2026.04.20. 16:09

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
2026.04.11. 16:24

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
2026.04.10. 16:05

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
2026.04.06. 11:12

Sindarov repülőrajtot vett a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:00

Rapport 19., Lékó maradt 44., Gledura kiszorult a legjobb százból a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2026.04.01. 11:22

Teniszpálya lesz a Santiago Bernabéu Stadionból április utolsó hetében

Tenisz
2026.03.25. 17:53
Ezek is érdekelhetik