Torna-vk: Székely Zója nyert felemás korláton Eszéken

2022.06.11. 20:45
null
Székely Zója (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Székely Zója nyert felemás korláton a tornászok világkupa-sorozatának eszéki versenyén.

 

A viadal honlapja szerint az ezen a szeren Európa-bajnoki ezüstérmes Székely – aki már a selejtezőben is a legjobb volt – mögött a német Sarah Voss lett a második és a román Silviana Sfiringu a harmadik.

„Idén ez volt az első vk-versenyem, de ez így is volt betervezve, mivel augusztusban lesz az Európa-bajnokság, és azt szerettük volna, hogy odáig kitartson a versenyformám. Azt a gyakorlatot mutattam be, amit tavaly a második félévben gyakoroltam. Egyébként ennél egy erősebbel is készülök, de azt még nem tudom, mikor fogom majd versenyhelyzetben bemutatni” – mondta Székely.

Mészáros Krisztofer lólengésben 13.233, Bácskay Csenge ugrásban 13.300 ponttal lett negyedik. Ötödik volt Mészáros korláton (14.033), Tomcsányi Benedek pedig talajon 13.466-tal, míg Mészáros utóbbi szeren nyolcadikként zárt (12.366).

Vasárnap Szujó Hanna talajon, míg Tomcsányi Benedek gyűrűn szerepel a fináléban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kiderült, kik utaznak a mieink közül a torna Eb-re

Egyéb egyéni
2026.08.04. 09:34

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06