Súlyemelés: egyetlen szavazat döntött, az olasz nyert

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.06.30. 21:21
null
Antonio Urso egyetlen szavazattal nyert az IWF megismételt főtitkárválasztásán (Fotó: AFP)
Az olasz Antonio Ursót választották meg a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) főtitkárának a csütörtökön megismételt szavazáson.

 

Az insidethegames.biz beszámolója szerint az online voksoláson, amelyben azok szerepelhettek, akik az IWF hétvégi tisztújító kongresszusának első, szombati napján is részt vettek, Urso egyetlen szavazattal kapott többet a másik jelöltnél, a perui José Quinonesnél. Előbbi 64–63-ra nyert. Három szavazat érvénytelennek bizonyult, a leadott voksok száma pedig 14-gyel volt kevesebb, mint a hétvégén.

A szombati választást azért kellett megismételni, mert a tiranai kongresszuson hibásan hirdettek végeredményt. Az albán fővárosban rendezett eseményen Quinonest a főtitkárválasztás első körének végén már győztesnek nyilvánították, miután 68 igen szavazatot kapott, szemben a másodikként végzett Ursóval, akit 60-an támogattak, míg a harmadik jelölt, az iráni Ali Moradi 16 voksot kapott. Csakhogy a szabályok szerint a végső sikerhez a peruinak 73 szavazatra lett volna szüksége, és mivel az abszolút többsége nem volt meg, újabb szavazási kört kellett volna tartani a két legjobb eredményt elért jelölt részvételével. Ez nem történt meg, a hibát utólag érzékelve jelentette be az IWF, hogy ƒ„az incidens miatt, amely emberi mulasztás eredménye volt”, megismétlik a főtitkárválasztást.

Urso, aki hosszú időn át az európai szövetség elnöki tisztét töltötte be, kétszer – a 2013-as és 2017-es IWF-elnökválasztáson – is alulmaradt a 2020-ban, korrupciós vádak nyomán lemondott Aján Tamással szemben.

A mostani kongresszuson az eddigi főtitkárt, az iraki Mohamed Dzsaludot elnöknek, míg az IWF korábbi magyar főigazgatóját, Ádámfi Attilát az egyik alelnöknek választották meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35
Ezek is érdekelhetik