Súlyemelés: a magyar szövetség mindhárom IWF-jelöltje pályázhat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.05.25. 17:19
Három magyar szakembert jelölt a hazai súlyemelő-szövetség (MSSZ) a sportág nemzetközi szövetségébe (IWF), és az IWF illetékes testülete (EDP) jóváhagyta, hogy mindegyikük indulhat a június végi választásokon.

A tisztújító, elnökválasztó kongresszusát az IWF június 25–26-án tartja Tiranában, és egy hónappal a csúcsfórum előtt – több hónapig tartó vizsgálódás után – tette közzé most a jelöltek jogosultságát vizsgáló testület a megfeleltek listáját, amelyen Ádámfi Attilának, az IWF korábbi főigazgatójának, továbbá Takács Máriának, a magyar szövetség főtitkárának és Krivanek Lászlónak, a honi válogatottak orvosának is szerepel a neve. Ádámfi Attilának, az IWF korábbi főigazgatójának, továbbá Takács Máriának, a magyar szövetség főtitkárának és Krivanek Lászlónak, a honi válogatottak orvosának is szerepel a neve.

A dokumentum tanúsága szerint Ádámfi Attila több posztra, így a főtitkári és alelnöki tisztségre, további elnökségi tagnak is kandidál.

A világszövetség edzőbizottságába kerülhet be megválasztása esetén a sokszoros világ- és Európa-bajnoki érmes, az évszázad legjobb női súlyemelője címet is kiérdemlő és az IWF Hírességek Csarnokába beválasztott Takács Mária. Krivanek László pedig az IWF orvosi bizottságába pályázik.

2020 januárjától az amerikai alelnök, Ursula Papandrea látta el az IWF ideiglenes elnökének tisztét, miután Aján Tamás – a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán – lemondott 2000 óta viselt elnöki pozíciójáról. Papandreát azonban az elnökség az év októberében leváltotta, s rövid időn belül kétszer is új ideiglenes vezetőt nevezett ki az IWF élére, a NOB nemtetszését és többször is hangoztatott aggályait kiváltva.

A doppingügyektől folyamatosan terhelt súlyemelés jelenleg szerepel a 2024-es párizsi olimpia műsorán, a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok előzetes programjából azonban kimaradt.

Legfrissebb hírek

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
22 órája

A második nap meghozta az első világrekordokat a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.10.29. 09:46

Árva Cintia tizedik lett összetettben a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:03

Gyász: elhunyt David Rigert, olimpiai bajnok súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.10.26. 21:30

Árva Cintia már kedden megkezdi szereplését a súlyemelők világbajnokságán

Egyéb egyéni
2026.10.26. 16:14

Moszkva lesz a 2030-as súlyemelő-vb házigazdája

Egyéb egyéni
2026.10.25. 14:37

Doppingvétség miatt felfüggesztették az indonéz olimpiai bajnok versenyengedélyét

Egyéb egyéni
2026.10.19. 20:07

Ázsiai Játékok: két szakítás-világrekord a súlyemelőversenyek záró napján

Egyéb egyéni
2026.09.29. 17:38