Sportlövészet: Bajos Gitta ötödik légpuskában a riói vk-n

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.12. 11:10
null
Bajos Gitta ötödik légpuskában a riói vk-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Bajos Gitta az 5. helyen végzett a nők légpuska számában a Rio de Janeiróban zajló sportlövő világkupa-versenyen.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a márciusi 10 méteres Európa-bajnokságon a juniorok között egyéniben és csapatban is győztes, vegyes csapatban második komáromi tehetség a 60 lövéses alapversenyt 627.4 körrel az ötödik helyen zárta, majd a fináléban 206.7 körrel lett ötödik.

A riói verseny az első, melyen a 2024-es párizsi játékokra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elfogadott új szabályok szerint rendezték meg a nyolcas finálét. E szerint a sportolók előbb három ötös sorozatot adtak le, a 15. lövés után pedig a hetedik és a nyolcadik kiesett. Innen öt lövésenként esett ki mindig az utolsó kettő, amíg már csak két puskás maradt versenyben. Ők aztán külön párharcot kezdtek az aranyéremért, amelyben minden sorozat után a jobb eredményt elért versenyző két pontot kapott, míg a másik nullát, döntetlen esetén pedig egy-egy pont járt. A győzelemhez legalább 16 pontot kellett elérni.

A férfi léppuskásoknál 14. helyével a szám kétszeres Eb-győztese, Péni István (624.8 kör) lett a legjobb magyar.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Péni István egy tizedkörrel maradt le a légpuska döntőjéről a sportlövő vk-n

Egyéb egyéni
2025.06.12. 14:24

Péni István ötödik lett a puskások összetettjében Münchenben

Egyéb egyéni
2025.06.11. 15:29

Magabiztosan nyert Péni István a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
2025.06.01. 18:05

Sportlövő vk: Péni István újabb bronzérme Limában

Egyéb egyéni
2025.04.20. 09:24

Péni István bronzérmes a puskások összetett számában Limában

Egyéb egyéni
2025.04.17. 20:45

A sportlövők örülnek, hogy az olimpiai lövészet Los Angelesben lesz

Egyéb egyéni
2025.04.16. 14:12

Sportlövő vk: Fábián Sára hetedik légpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.04.08. 18:24

Péni István vk-ezüstérmes légpuskában Buenos Airesben

Egyéb egyéni
2025.04.06. 19:42
Ezek is érdekelhetik