NS-klub: Berki Krisztián és Lia együtt szerepelt az NS címlapján

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 09:03
null
Berki Krisztián 2014 januárja után már lányának, Liának akart bizonyítani (Fotó: Árvai Károly)
Nem lehet hozzászokni az érzéshez, amikor, mondjuk, egy benzinkúton a címlapról mosolyog vissza a képe – Berki Krisztián több mint másfél évtizeden keresztül gyakorta szerepelt a Nemzeti Sport hasábjain, a lap első oldalán is: a londoni ötkarikás arany, a három világ- és hat Európa-bajnoki cím lólengésben, s mellette persze a többi siker nyomán mindannyiszor megérdemelten.

 

Az édesapja gyűjtött össze minden fellelhető cikket tornász fiáról – Krisztián az első, még juniorként elért sikerére kifejezetten büszke, és emlékszik az NS-ben megjelent cikkre is.

„Akkor Lipiczky Ági foglalkozott a tornával a Nemzeti Sportnál, kifejezetten jó kapcsolatban voltunk, ő írt rólam a patraszi junior Európa-bajnokság idején – elevenítette fel a 2002-ben történteket Berki Krisztián. Ezüstérmet szereztem lólengésben, a felnőttek között pedig Csollány Szilveszter bronzot gyűrűn. Az volt az első olyan verseny, amelyen együtt szerepelhettem Szilassal...”

Aztán persze további cikkekben, no meg a címlapokon szerepelt, közülük az egyik különösen közel áll a ma már a Magyar Tornaszövetség sportigazgatójaként tevékenykedő korábbi klasszis szívéhez.

„A nagyobb interjúk, cikkek tartalma is megérinti az embert, ha címlapra kerül, még inkább. Az nemcsak magának a sportolónak, hanem másoknak is szemet szúr. És persze elismerést jelent, amelyek csak megerősítettek engem is abban, hogy valamit jól csinálok – mondta Berki Krisztián. – Londonban valóra vált az álmom, hiszen a világ- és Európa-bajnoki címek után megszereztem az olimpiai aranyat is, utána azonban nehézségek következtek, és még sérülés is akadályozott a munkában. Aztán 2014 januárjában megszületett a kislányom, Lia, és minden megváltozott: már neki akartam bizonyítani, ő hozott vissza a földre, érte és miatta küzdöttem. És októberben Nanningban megszereztem a harmadik világbajnoki címemet lólengésben.”

A repülőtéren már nemcsak felesége, Marcsi várta a bajnokot, hanem a kicsi Lia is – és ezt a Nemzeti Sport a címlapján is megmutatta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik