Csupasport: Zétényi Szvetlána címvédése a 24 órás ob-n

T. N.T. N.
2022.03.29. 20:58
Maráz Zsuzsa tanítványa nemcsak a nők mezőnyében győzött, hanem az abszolút kategória győztesének járó elismerést is megszerezte.

– Nehéz volt a címvédés?
– Nem nagyon, mert ókevesen indultak a női mezőnyben az országos bajnokságon, ráadásul mindkét ellenfelemnek fel kellett adnia a küzdelmet – felelte a Csupasportnak Zétényi Szvetlána. – Nem tudom pontosan, mi történt velük, csak azt láttam, hogy éjszaka leadták a rajtszámukat. A verseny volt nehéz, nem pedig a címvédés.
– Nehéz volt a címvédés?

– Nem nagyon, mert ókevesen indultak a női mezőnyben az országos bajnokságon, ráadásul mindkét ellenfelemnek fel kellett adnia a küzdelmet – felelte a Csupasportnak Zétényi Szvetlána. – Nem tudom pontosan, mi történt velük, csak azt láttam, hogy éjszaka leadták a rajtszámukat. A verseny volt nehéz, nem pedig a címvédés.

– Miért?
– Szerettem volna kétszázharminchárom kilométer felett teljesíteni, és bár úgy éreztem, van is bennem elég erő, nem sikerült, mert a verseny alatt nehézségekbe ütköztem.

– Mik voltak ezek?
– Tizennyolc óra futás után elkezdtem oldalra dőlni. Már nem először jelentkezett ez a probléma, így kicsit aggaszt is. Nem éreztem fájdalmat, de rendkívül zavart. Úgy próbáltam orvosolni, hogy öt percre leültem pihenni, majd folytattam a versenyzést. Óránként meg kellett állnom, ami segített ugyan, de ezzel sok időt veszítettem, és az üléstől teljesen beállt a lábizmom. Vélhetően a törzsizmaim nem bírták az erőltetett menetet, és elgyengültek.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48
Ezek is érdekelhetik