Csupasport: Erős Tibor elájult a célban a győzelme után

T. N.T. N.
2022.03.28. 21:45
Címkék
A tapolcai hatórás ob-n aratott győzelme után 7:23:12-es idővel a száz kilométeres bajnokságot is megnyerte – sorozatban harmadszor.

– Sorozatban harmadjára nyerte meg a száz kilométeres ob-t, milyen volt a verseny?
– Annyira akartam a győzelmet, hogy szó szerint ájulásig futottam – mondta a Csupasportnak Erős Tibor, aki a 100-as rajtszámot kapta a versenyen. – A célba érkezést követően egyszerűen elájultam, korábban ilyen még soha nem történt velem.– Sorozatban harmadjára nyerte meg a száz kilométeres ob-t, milyen volt a verseny?
– Annyira akartam a győzelmet, hogy szó szerint ájulásig futottam – mondta a Csupasportnak Erős Tibor, aki a 100-as rajtszámot kapta a versenyen. – A célba érkezést követően egyszerűen elájultam, korábban ilyen még soha nem történt velem.

– Hogy történt?
– Nem sokkal járunk a téli felkészülés után, ilyenkor még úgynevezett téli üzemmódban vagyunk. Hirtelen jött a meleg, a szervezet még nem tudott átállni, kevés volt az időnk a szombatihoz hasonló időjárási körülmények között edzeni, ezért borult meg az egész mezőny. Természetesen nemcsak én voltam ezzel így, mások is. Az edzőm, Maráz Zsuzsanna mondta is az elején, hogy engedjük el az előzetes terveket, hiszen az időjárás átírta ezeket, majd hozzátette, hogy ne essek pánikba. Az első három óra remek volt, majd megjött az igazi meleg, ráadásul fújt a szél, alattomos volt az időjárás. Hatvanöt kilométernél aztán egyszerűen nem szívódott fel a bevitt tápanyag, az utolsó harmincöt kilométeren konkrétan nem volt semmi a szervezetemben.

– Ennek ellenére hogyan sikerült mégis nyernie?
– Mentálisan erősebb voltam, mint fizikailag. Nagyon meg akartam nyerni sorozatban harmadjára is a száz kilométeres országos bajnokságot. Nem foglalkoztam semmivel, fel sem vetődött, hogy feladom. Sokan mondták, hogy a célba érkezést követően ijesztő volt, amikor beájultam a feleségem karjaiba. A testem addig vitt, majd lekapcsolták a villanyt.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik