Siklóernyőzés: szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája

T. N.T. N.
2021.12.01. 19:06
A repülést örökre befejezte, de a hegymászást nem adja fel, tavasszal már a Tátrába készül, pedig a teljes felépülése egy évig is eltarthat.
Elkezdte a rehabilitációt Lengyel Ferenc,s már átlagosan hat-hét kilométert is képes sétálni (!), de egyszer megesett, hogy húsz kilométert is megtett. Mindez meglehetősen furcsa egy hegymászótól, aki két évvel korábban még a 8163 méter magas Manaszlu megmászásával próbálkozott, illetve 2021 februárjában jégmászással és túrasízéssel próbálta fenntartani kondícióját Ausztriában. Mindeközben a siklóernyőzéssel is megismerkedett, de utóbbi sportot visszavonhatatlanul befejezte.
„Szeptember ötödikén éppen leszálláshoz készülődtem a siklóernyőmmel, amikor a paplanom hirtelen összecsukódott, és tíz-tizenöt métert zuhanva értem földet
„Szeptember ötödikén éppen leszálláshoz készülődtem a siklóernyőmmel, amikor a paplanom hirtelen összecsukódott, és tíz-tizenöt métert zuhanva értem földet
– elevenítette fel a Hármashatár-hegyi repülőtéren történt balesetet Lengyel Ferenc. Fogalmam sincs, mitől történt, vélhetően egy felszálló meleg légáramlat miatt, de olyan hirtelen történt minden, hogy később sem próbáltam kideríteni, mi okozhatta a bajt.”

Bár füves területen ért földet, nem bírt lábra állni, s a mentők a János Kórházba szállították, ahol másnap meg is operálták.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.
Legfrissebb hírek

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
Tegnap, 15:42

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Csupasport
2026.03.16. 12:33

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

Csupasport
2026.03.12. 17:38

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

Csupasport
2026.03.07. 22:28

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Csupasport
2026.03.06. 20:31

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

Csupasport
2026.03.01. 13:26
Ezek is érdekelhetik