Öttusa: sorsdöntő kongresszus előtt a nemzetközi szövetség

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.11.24. 13:29
null
Gallai István, a MÖSZ elnöke (Fotó: Földi Imre)
Címkék
Online formában tartják meg a hét végén a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) tisztújító, egyben a sportág jövőjét meghatározó kongresszusát. Az eseményen három magyar szakember pályázik különböző tisztségekre – írja az MTI.


„Kedden délután oktatáson vettünk részt, kipróbáltuk, hogyan működik a rendszer, vagyis megtartottuk a kongresszus főpróbáját” –
tájékoztatta az MTI-t Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) főtitkára, aki arról is beszámolt, hogy a MÖSZ irodájába kihelyezett kongresszusi teremben Simóka Beáta elnökségi tag, valamint ő képviseli a magyar érdekeket. Szavazati joggal korábbi döntés értelmében csak Simóka rendelkezik majd, a főtitkár egy fontos posztért indul harcba, ezért ő nem vesz részt a voksoláson, ugyanakkor kapott egy speciális kódot, amellyel beléphet a rendszerbe, ha hozzászólna.

Gallai István elmondta, hogy a próba során kérdésre válaszolva a vezetők kijelentették, hogy titkos lesz a szavazás. A napirend megváltoztatásához, új pontok felvételéhez kétharmados többség kell. A tervezett napirend szerint a lovaglás eltörléséről még a tisztújítás előtt szavaz a tagság, mivel a németek beadták a sportágat módosító javaslatukat. Az elnöki posztra egyedüli jelölt Klaus Schormannt nyolcadszor választhatják meg, de ehhez a küldöttek 50 százalékának támogatására plusz egy szavazatra lesz szükség.

Három magyar szakember jelentkezett különböző tisztségekre. A végrehajtó bizottság sportszakmai helyéért Gallai Istvánnak két vetélytársa lesz, a két tiszteletbeli auditori pozícióra felügyelőbizottsági tevékenységre viszont csak ketten jelentkeztek: Simóka Beáta és a brazil Helio Cardoso. A technikai bizottságba Kulcsár Ágnes juthat be ismét. Ebbe a testületbe többen is jelentkeztek, közülük hat tagot a kongresszus választ meg, hatot pedig az új elnökség.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
7 órája

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik