Torna-vb: javultak a magyar válogatott körülményei Japánban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.10.15. 12:55
null
Altorjai Sándor (Fotó: Dömötör Csaba)
Javultak a magyar tornászválogatott körülményei a Kitakjúsúban hétfőn kezdődő 50. torna-világbajnokság helyszínén ˜– írja az MTI.


A magyar szövetség pénteki sajtóközleménye szerint a küldöttség előbb szóban, majd írásban jelezte a nemzetközi szövetségnek (FIG) a szervezésbeli hiányosságokat, ennek eredményeképpen az étkezésben, a szállításban és a szállásban is van, illetve lesz pozitív változás. Erről a FIG japán elnöke, Morinari Vatanabe személyesen biztosította a magyarokat, amikor meglátogatta őket a szállodában.

„A szervezők igyekeznek javítani a körülményeken, a hivatalosan benyújtott panaszlevelünknek lett eredménye” – nyilatkozta Altorjai Sándor csapatvezető.

Hozzátette, a reggeli már sokkal bőségesebb, a taxis szállítás pedig sokkal gyorsabb lett. Mint elmondta, miután Morinari Vatanabe megtekintette a magyarok szállását, felajánlotta, hogy költözzenek át egy másik hotelbe, amelyben a német és az angol csapat is lakik.

„Megtekintettük azt a szállodát, és úgy döntöttünk, hogy szombaton átköltözünk. Emellett biztosított arról is, hogy a csapatok kérésére az ebéd és a vacsora mennyiségén és a minőségén is javítanak, bőségesebb lesz, több meleg étellel” – magyarázta.

Pénteken a nők pódiumedzése szerepelt a programban, szombaton pedig a férfiak következnek. A selejtezőket hétfőn, kedden és szerdán rendezik.

Legfrissebb hírek

Mészáros Krisztofer nyerte az egyéni összetettet a maribori tornaversenyen

Egyéb egyéni
2026.06.15. 12:25

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55
Ezek is érdekelhetik