Vívás: törölték az idei Európa-bajnokságot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 11:33
null
Képünk illusztráció (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európai Vívószövetség (ECF) kongresszusán eldőlt, hogy nem rendezik meg idén az Európa-bajnokságot – olvasható a Magyar Távirati Iroda szerda délelőtti hírében.

 

Az eredetileg júniusra tervezett plovdivi Eb-t előbb október közepére halasztották, a kontinentális szövetség Szocsiban rendezett tanácskozásán pedig a koronavírus-helyzet miatt törölték.

A hétvégi kongresszusnak elsősorban az elnök, illetve az elnökség megválasztása volt a központi eleme – amint arra a hazai szövetség honlapja emlékeztet –, de más határozatok is születtek, többek között a felnőtt kontinensviadal törlése.

„Nehéz döntést hozott a közgyűlés többségi szavazással – idézte a hunfencing.hu Tamás Henriette-tet, a magyar szövetség főtitkárát, aki a hátteret megvilágítva jelezte, hogy Bulgária több országban is piros zónába tartozik, azaz sem a bejutás, sem az onnan történő hazajutás nem menne zökkenőmentesen. – Sajnos, az EU-s országok közül Bulgáriában az egyik legalacsonyabb az átoltottság, ez is sokat nyomhatott a latban a döntéshozóknál. Az eredeti tervek alapján júniusban lett volna az Eb, ezt tették át korábban október közepére. Most viszont erre az esztendőre véglegesen törölték az Európa-bajnokságot.”

Döntés született arról is, hogy a 2022-es felnőtt Eb-t a törökországi Antalyában rendezik, a kadettek és juniorok kontinensviadalának Újvidék ad otthont, az U23-asra pedig Tallinnban kerül majd sor.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ECF kongresszusán Boczkó Gábort, a magyar szövetség sportigazgatóját ismét a végrehajtó bizottság tagjává választották.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
2 órája

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
4 órája

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 18:43

Vívó Eb: Battai Sugár és Katona Renáta a legjobb 16 között a női kardozóknál

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:56

„Egyszerűen elfáradtam” – Szilágyi Áron a vívó Eb karddöntője után

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:53

Szilágyi Áron ezüstérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:56
Ezek is érdekelhetik