Tékvandó: Márton Zsolt Krisztián lett a szövetség elnöke

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.07.10. 15:51
null
Márton Zsolt Krisztián és Patakfalvy Miklós (Fotó: wtftaekwondo.hu)
Márton Zsolt Krisztiánt, az MTK Budapest szakosztályvezetőjét választották elnökké a Magyar Tékvandószövetség (MTSZ) szombati tisztújító küldöttgyűlésén – írja az MTI.

 

Az MTSZ honlapja szerint az alapító elnök, Patakfalvy Miklós 32 év után lemondott posztjáról, és szombaton a szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

„Patakfalvy Miklós jól működő, sikeres szövetséget hagyott hátra” – mondta megválasztását követően Márton Zsolt Krisztián. Hozzátette, ezt a munkát szeretné folytatni, együttműködve minden klubbal.

Patakfalvy meglévő egyéb tisztségei megmaradnak, így szövetségi kapitányként, a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai bizottságának tagjaként, a Testnevelési Egyetem edzőképzésében részt vállalva, illetve az európai szövetség elnökségi tagjaként továbbra is a sportág fejlődéséért dolgozik.

„Maximálisan egyetértek Márton Zsolt Krisztián megválasztásával, tökéletesen alkalmas a szövetség vezetésére” – mondta az új elnökről Patakfalvy, és reményét fejezte ki, hogy utódjának sikerül egységet kovácsolnia a szövetségen belül.

„Józan gondolkodású vezető, integráló személyiség, megfelelő háttérrel, alapokkal, végzettségekkel, nem mellesleg hatodik danos mester” – tette hozzá Patakfalvy.

Legfrissebb hírek

Újabb tag mondott le az MTSZ elnökségi tagságáról

Tenisz
2026.07.16. 19:00

Tekvandó: itthon készülnek a Salim testvérek az idény folytatására

Egyéb egyéni
2026.07.13. 21:39

Kosztoványi Roland indul a Magyar Teniszszövetség elnöki posztjáért

Tenisz
2026.07.08. 18:17

Markovits László: A tenisz nincs megfelelően pozicionálva hazánkban

Tenisz
2026.06.05. 09:26

Hétfőtől szenior tenisz Európa-bajnokság Budapesten

Tenisz
2026.05.29. 14:38

Az Európai Tekvandószövetség három bizottságát is magyar szakember vezeti

Egyéb egyéni
2026.05.25. 12:41

Salim Kamilah és Márton Luana is döntőbe jutott a tekvandó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 16:10

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
2026.04.27. 19:26