Csupasport: figyelni a testet és élvezni a versenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2021.07.10. 22:14
Címkék
Kóródi Ágnes, aki emlékezetes győzelmet aratott az Ultra Tisza-tó 65 kilométeres távján, úgy véli, sikeres volt a formaidőzítése, és a jövőben szívesen képviselné hazánkat Európa- vagy világbajnokságon is.

Az Ultra Tisza-tó 65 kilométeres versenyének győztese, Kóródi Ágnes szoros csatát vívott Horn Zsanettel, aki végig látótávolságon belül volt, és nem sokkal maradt le a célban sem.

„Hátrafelé ilyenkor nem nagyon szoktam figyelni, a kísérőm, Farkas Árpi lát el néha információval – közölte a Csupasport megkeresésére Kóródi Ágnes. – Zsanett tartotta a sportszerű távolságot, ami hol negyven, hol száz méter körüli volt. Amikor átnéztük a rajtlistát, tudtam, hogy rá figyelni kell. Amint tempót váltott, próbáltam reagálni rá, az az előnyöm megvolt, hogy végig én voltam előrébb, és sikerült is megtartanom az első helyet a hajrában.”

A győztes mesélt honlapunknak a körülményekről, az elmúlt időszakról, a munka melletti edzésről – a teljes interjút elolvashatják ide kattintva!

A Csupasporton ezen kívül olvashatnak arról, a tengerparton és a fürdésen kívül miért érdemes még azt Adriára kirándulni, és megnézhetnek egy videót egy különleges bázisugrásról, és olvashatnak annak tragikus hátteréről is.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett…

Csupasport
Tegnap, 10:11

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22