Öttusa-vk: német arany a mix váltóban; a magyarok feladták

L. Á.L. Á.
2021.05.16. 18:32
null
Réti Kamilla megsérült a lovaglás során (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A vegyes váltó küzdelmeivel zárult Székesfehérváron a négynapos világkupadöntő. A magyar páros Réti Kamilla lovasbalesete miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

Nem mondhatni, hogy szerencsés lett volna a magyarok párosa a székesfehérvári világkupadöntő mix váltóversenyében. Bereczki Richárd és Réti Kamilla az úszás során a kilencedik helyen zárt, majd következett a vívás, amelyben nem remélt tusokat nyertek meg, viszont nem várt pontokat is szórtak el egyben, így a páston is a kilencedik pozíciót szerezték meg.

Következett a lovaglás, ami sajnos nem sokáig tartott, mert Réti Kamilla lova az első akadálynál kétszer is ellenszegült, versenyzőnk pedig mindkétszer hatalmasat esett a lóról. Mivel a szabályoknak megfelelően két esés után a zsűri kicsengette őket a versenyből, így a magyar páros nulla ponttal abszolválta ezt a versenyszámot. Ami nem kellemes helyzet, de még fájóbb pontnak bizonyult, hogy az esés során Réti Kamilla lába megsérült, így nem tudta vállalni a folytatást.

„A bemelegítésnél még ott voltak Ricsivel, de jól láthatóan sántikált Kamilla, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy nem fejezik be a versenyt” – mondta Kállai Ákos női szövetségi kapitány.

A vegyesváltó aranyérmét a németek nyerték, a második helyen Fehéroroszország, a harmadikon Guatemala zárt.

VILÁGKUPADÖNTŐ, SZÉKESFEHÉRVÁR
Mix váltó: 1. Németország (Annika Schleu, Christian Zillekens) 1447, 2. Fehéroroszország (Szilkina, Palazkov) 1443, 3. Guatemala (Henrandez, Fernandez) 1437, ...Magyarország (Bereczki Richárd, Réti Kamilla) nem fejezte be a versenyt

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik