Csupasport: Varga Csaba megunta a veszteglést az Everest alaptáborában

2021.05.04. 17:55
null
Varga Csaba megunta a veszteglést az Everest alaptáborában (Fotó: Kalifa)<br />
Egyelőre balesetveszélyes az út az alaptábor felett, az expedíciók zöme emiatt várakozik is, de a nagyváradi alpinista kihasználva, hogy nincs tömeg, elindult a második akklimatizációs körre.

 

A Khumbu-jégesésben magasodó számtalan jégtorony egyike leomlott, beszakította az útvonal egy részét, megsebesített egy mászót és egy teherhordót, akiket helikopterrel mentettek ki.

Az útvonal egyelőre balesetveszélyes, de a nagyváradi Varga Csaba megunta a várakozást, s vállalta az újabb, veszélyekkel teli átkelést a Khumbu-jégesésen, mert úgy ítélte meg, könnyebben mozoghat most, mint az útvonal helyreállítását követően, amikor tömegével indulnak meg az oxigénpalackot használó expedíciók.

Május 4-én hajnalban indult, ezúttal nem pihent meg az egyes táborban, egyből a kettesig emelkedett (6400 méter), az éjszakát követően pedig megpróbál felmászni a Lhoce-falon, majd nagyjából 7200 méteres magasságban kiépíti a hármas tábort. A terv szerint itt két éjszakát is eltölt, majd az úgynevezett Déli-nyeregnél (7950 méter) felállítaná a négyes tábort is.

Részleteket, illetve a Mount Everesten tartózkodó másik magyar mászó, Neszmélyi Emil beszámolóját megismerheti acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48
Ezek is érdekelhetik