Anglia: London polgármestere olimpiai rendezéssel kampányol

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 11:49
null
A Tower Bridge Londonban (Fotó: Getty Images)
Sadiq Khannak, London polgármesterének tervei között újabb olimpiarendezés is szerepel, amennyiben csütörtökön újraválasztják.

 

A politikus elmondta: szeretné, ha az olimpia és a paralimpia visszatérne Londonba, és ígéretet tett arra, hogy kész együttműködni a pályázatot előkészítő bizottsággal, amely a 2036-os vagy a 2040-es rendezésre fókuszálhatna.

Khan kifejtette: döntően a 2012-es ötkarikás játékok már meglévő helyszíneivel tervez, de a város elképzelései között szereplő infrastrukturális fejlesztések összevonásával befektetési lehetőségeket és munkahelyeket is teremtene.

Amennyiben a brit főváros megnyerné a pályázatot, úgy az újkori olimpiák történetében az első város lenne, amely négyszer rendezte meg a játékokat. London a 2012-es olimpia előtt 1908-ban és 1948-ban lehetett már házigazda. Párizs a 2024-es, Los Angeles a 2028-as rendezéssel lesz harmadszor vendéglátó.

Khan 2016. május 9-e óta London polgármestere, hivatali idejét a pandémia miatt hosszabbították meg egy évvel. A mostani választásra ugyanis eredetileg tavaly került volna sor, csak akkor elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
3 órája

Mégsem Budapest rendezhette meg az 1960-as olimpiát

Népsport
7 órája

Zverev legyőzésével nyert tornát Stuttgartban Taylor Fritz

Tenisz
23 órája

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28
Ezek is érdekelhetik