Ajánló: életmentő műtét után Belus Tamás újra edz

2021.05.14. 21:23
Bő két hónappal ezelőtt életmentő operáción esett át Belus Tamás ultrafutó, ám a tervezettnél hamarabb térhet vissza, s meglehet, rajthoz áll az augusztusi Ultra-Trail du Mont-Blanc TDS nevű távján.

Hazánk egyik legígéretesebb terepultrafutója a hamarosan 41. életévét betöltő Belus Tamás, aki például 2019-ben megnyerte a Salomon Ultra-Trail Hungaryt, míg tavaly hatalmas pályacsúcsot futott a Szénás Körön (ezt egyébként – nagy örömére – azóta kétszer is megdöntötték). Az elmúlt időszakban azonban kemény kihívások elé állította az élet.

A nyíregyházi sportember március elején a Nyírbátor melletti erdőbe indult futni, ám hét kilométer megtétele után erős hasi fájdalmat érzett. Kilométereket gyalogolt az autójához, hazavezetett, aztán otthon már szédült, hajnalban el is ájult. Ekkor feleségével a kórházba mentek, ahol a vérkép és a röntgen normális eredményt hozott, ám az ultrahang nagy mennyiségű folyadékot jelzett a hasüregben. Előbb csak laparoszkópos beavatkozást akartak végezni, ám a műtét során bebizonyosodott, a folyadék valójában vér, így életmentő operáció következett. Két héttel később kiderült, jóindulatú daganat miatt szivárgott a nagy mennyiségű vér a hasüregbe. A kétgyermekes családapa azt követően roppant óvatosan, fokozatosan, a hasfalat kímélve kezdte újra a mozgást, gyalogolt, kerékpározott, és immár fut is. A közösségi oldalán Mese ReHabbal felütéssel ír a történtekről.

– Erős mondattal indította a legutóbbi bejegyzését: „Vajon fogok-e még úgy futni valaha, mint mielőtt majdnem meghaltam?” Lehet a mondat első felére úgy gondolni, hogy a második nem lebeg Damoklész kardjaként ön felett?
Mostanában egyre többször sikerült, ám csak azért, mert kezdem természetesnek venni, hogy élek. Egyébként nehéz megítélni, mennyire voltam életveszélyben. Visszagondolva, a kórházban vehetett volna rossz fordulatot is a történet, ha egy túlterheltebb vagy figyelmetlenebb orvos a hasfájással hazaküld, mondván, diétázzak, de szerencsére nagyon jó kezekbe kerültem. Szóval most ismét elkezd fontos lenni, ami előtte is az volt, ám még nem találtam vissza a korábbi flow-hoz, érzéshez. Az életem ritmusa az edzésekkel, a sportolói célokkal, a családdal, a munkával egységet alkotott, ebbe alaposan belezavartak a történetek.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48
Ezek is érdekelhetik