Torna: A pillanatnyi keserűség mellett is szépnek látom a jövőt – Magyar Zoltán

– Közel jártunk ahhoz, hogy most mosolyogva nyilatkozhasson, így viszont azt vagyunk kénytelenek összegzésként elmondani, hogy a magyar csapat érem nélkül zárta a bázeli Európa-bajnokságot.
– El is vagyok keseredve – reagált a felvetésre Magyar Zoltán, korábbi kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Tornaszövetség elnöke. – Amennyire mellénk állt a szerencse a decemberi mersini kontinensviadalon, Bázelben épp ellenkezőleg. Fiatal csapatunk van, amely versenyek nélkül érkezett az Európa-bajnokságra – arra a viadalra, amelyet utólag már úgy jellemezhetnék: rontás rontás hátán. És ebbe mi is belecsúsztunk.

– A fiatalság, a rutintalanság, a versenynélküliség számlájára is írható a sok hiba?
– Mindegyikre. A hazai válogatókon jól tornáztak a srácok, ám az, hogy a járvány miatt tulajdonképpen nincs igazi versenyszezon, a fiatalokon csattan leginkább, de az is hozzátartozik az összképhez, hogy Bázelben még a legnagyobbak is rontottak.

– Minden megváltozhat, ha visszatér az élet, így a tornasport is a normális kerékvágásba, ha újra jönnek sorban a versenyek?
– Tehetséges fiataljaink vannak, akik versenyezni csak versenyeken tanulhatnak meg. Persze érzem én, hogy magyarázkodás minden mondatom, de a pillanatnyi keserűség mellett azért szépnek látom a jövőt – az, hogy vannak kiváló tornászaink, már Bázelben is megmutatkozhatott volna eredményekben. Balázs Krisztián mellett Mészáros Krisztofertől is reméltük az egyéni összetett döntőt, ám négy szeren is rontott. A torna már csak ilyen. De azt látnunk kell, hogy a fiúknál felnőtt egy olyan együttes, amely a jövőben sokra van hivatva. És a lányoknál is léptünk előre, hiszen Bácskay Csenge és Székely Zója is pódiumra léphetett az egyéni összetett fináléban.

– Ez mind igaz, de helytálló az a megállapítás is, hogy csupán egyetlen tornászunk, Kovács Zsófia képviselheti a magyar színeket a tokiói olimpián.
– Mondjuk ki: ez elég kellemetlen. Reménykedtünk abban, hogy nem így lesz, de a kvalifikációs világbajnokságon nem volt még erős összetett tornászunk.

– Kovács Zsófia egyelőre nincs csúcsformában – mi kell ahhoz, hogy Tokióban a régi formáját hozza?
– Biztos vagyok benne, hogy Zsófi az edzőjével, Trenka Jánossal megtalálja a helyes utat, mint ahogy abban is, átérzi annak súlyát, hogy az olimpia a versenyek versenye – minden mástól különbözik.

– Vissza a fiúkhoz: egyértelműen úgy véli, hogy Balázs Krisztián révén ismét lehet érmes tornászunk?
– Legyünk őszinték, a magyar torna mindig is egyszemélyes volt. Sorolhatnám a neveket egészen az én pályafutásomig visszamenőleg, s minden korszakhoz egy-egy nevet köthetnénk. Milyen érdekes, amint Berki Krisztián bejelentette visszavonulását, újabb tornász tűnt fel a porondon, olyan tehetség, aki első felnőttvilágversenyén az aranyéremért küzdött – kétszer remekül tornázott nyújtón, a szerenkénti döntőben rontott. Emiatt persze szomorkodunk, ám boldog vagyok, hogy újra van egy ilyen kis gyémántunk.

– És már csak három év van a párizsi olimpiáig.
– Látja, ez az! Ismét van olyan versenyzőnk, sőt, nem is egy, aki még alig húszéves, vagyis két olimpiai ciklus is benne van – még egyszer mondom, ez magyarázkodásnak tűnik, de nem szánom annak: jelenleg itt tartunk. Ha valamivel több szerencsénk van Bázelben, már most szólna nekünk a taps. Eredménykényszerben élünk, mi pedig közel jártunk az éremhez, sőt, Balázs Krisztián kezében óriási lehetőség volt. Ha megcsinálta volna a nyújtógyakorlatát, ma Európa-bajnoknak mondhatná magát. Csakhogy az életben tulajdonképpen egyetlen szónak nincs értelme, ez pedig a ha... Valójában nem az a fájó, hogy érem nélkül maradtunk, sokkal inkább az, hogy ezek a srácok olyan sokat dolgoztak, és valóban többre is vannak hivatva – ám Fortuna nem állt melléjük.