Sportlövészet: a szövetség dokumentumokat közölt az újdelhi nevezésekről

Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)
A Nemzeti Sport megkereste a Magyar Sportlövők Szövetségét, miután Sidi Péter a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben ismertette álláspontját a március végén, az indiai világkupán történtekről, valamint a szövetség fegyelmi határozatáról. A szervezet elnöke, Nagy György reagált Sidi Péter nyilatkozatára.
„A sajtóban történő üzengetés és vádaskodás helyett tényekkel szeretném alátámasztani, hogy a magyar férfi puskás csapat nem volt itthonról benevezve a csapatviadalra” – mondta lapunknak Nagy György, aki reményét fejezte ki, hogy a hivatalos dokumentumok nyilvánosságra hozásával – amelyet a Nemzeti Sportnak engedélyezett – pont kerül az ügy végére.
Az MSSZ elnöke szerkesztőségünknek két dokumentumot küldött, az egyik az újdelhi világkupaversenyre leadott végleges nevezési lista, a másik az arra az Indiai Sportlövőszövetségtőlválaszul kapott hivatalos dokumentum, amely az egyes versenyszámokra vonatkozó, a magyar szövetség által kifizetett nevezési díjakat tartalmazza – egyiken sem szerepel a férfi puskások csapatszáma.



Legfrissebb hírek

Kőrössy Krisztián a Magyar Síszövetség új elnöke
Téli sportok
2025.11.24. 13:53

Jogosan tiltotta el a sportlövő szövetség Sidi Pétert
Egyéb egyéni
2025.03.07. 13:56

Sportlövészet: újabb négy évre Nagy György az elnök
Egyéb egyéni
2024.12.03. 16:51





